Felújítás miatt egy hétre bezár a debreceni repülőtér

Fotó: Kiss Lóránt

Az elmúlt időszak megnövekedett forgalma miatt megszaporodtak a burkolathibák.

Egy hétre bezár a debreceni repülőtér– írja a turizmus.com. Az utazási portál értesülései szerint, az ideiglenes bezárásra azért van szükség, mert

az elmúlt időszakban megnövekedett forgalom miatt megszaporodtak a burkolathibák a légikikötő aktív műveleti területén, ezért a halaszthatatlan javítások miatt október 3-9. között teljesen bezár a Debrecen Nemzetközi Reptér.

A körülbelül 20 ezer négyzetmétert érintő felújítás összköltsége eredetileg több mint

472 millió forint volt, de az önkormányzat szerződésmódosítással 613 millió forintra emelte az összeget.

Vajda János, a Debrecen Nemzetközi Reptér ügyvezető igazgatója a turizmus.com érdeklődésére elmondta, előre értesítették az egy hetes leállásról a légitársaságokat. Hozzátette, hogy

a forgalomnövekedést az időközben megszaporodott légi járművek jelenléte – katonai gépek, humanitárius szállítmányok, cargo – okozta, így a futópályák állapota gyorsabban romlott.

A munkálatok

A javítási munkálatokkal a reptér minden évben számol, ám idén

az ukrajnai háború miatt megháromszorozódott a landoló gépek száma. A szerződésmódosítás indoklásában szerepel, hogy a háború kitörését követően kormányzati döntés született arról, hogy a Debrecen Nemzetközi Reptér a humanitárius folyosó részét képezi, így ennek eredményeként „zajosabb” lett a légikikötő. Itt nagyobb felszálló-súlyú gépekről van szó, sűrűbb érkezéssel-felszállással, ugyanakkor a vadászgépek hajtómű gázsugara is erodálja a pályát.

Az egy hetes leállás során kijavítják majd a betontáblák sérült éleit, töréseit, felületi sérüléseit, hézagokat töltenek ki, hibás részeket távolítanak el, egyes betontáblákat teljesen vagy részlegesen cserélnek, illetve karbantartják a meglévő burkolt fedett vízelvezető rendszert. A rekonstrukció egésze év végéig várhatóan be is fejeződik.

Exit mobile version