Fenntarthatósági hét az ESSCA Budapesten

Kép: PResstonPR

Az ESSCA School of Management az elsők között integrálta az oktatási és szervezési portfóliójába a fenntartható fejlődés témakörét, amely a neves üzleti egyetem budapesti kampuszának életében is központi értéket jelent. Ennek tükrében rendezték meg a fenntarthatóság hetét, amely kezdeményezéshez Kempf Zozo BMX világbajnok is csatlakozott.

Az üzleti tudományok egyeteme számára kiemelkedően fontos, hogy minden tevékenységét a fenttarthatóság elvei mentén szerint tervezze és szervezze.

A Budapesten is jelen lévő ESSCA budapesti kampuszán a hallgatók angol nyelvű képzésben részesülnek és francia diplomát kapnak. Mindemellett az üzleti tudományok egyetemének vezetősége az egyik kiemelt missziójának tekinti, hogy az összes kampusz a fenntarthatósági kritériumok szerint szervezze a tevékenyégeit.

A fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás nem csak a tananyagban jelenik meg, hanem az iskola életének számos egyéb pontján is.

Októberben egy egész héten át tartó programsorozatot szervezett a budapesti kampusz a fenntarthatósági fejlődés témakörében.

Minden változás bennünk kezdődik el

Az ESSCA budapesti központjában a fenntartható fejlődés jegyében szervezte meg a sportnapját is, amelynek célja a sportok szerepének kihangsúlyozásán túl a környezettudatos és közösen használt közlekedési alternatívák megismertetése volt. Az esemény mellé állt Kempf Zozo, BMX világbajnok is, aki izgalmas bemutatója után együtt sportolt az Iskola diákjaival.

„Úgy látom, hogy manapság a fiatalok kevesebb időt fordítanak a testmozgásra, ezért fontos számomra, hogy népszerűsítsem a sportokat, azon belül leginkább a környezetbarát biciklizést, vagy a BMX-ezést”

hangsúlyozta Kempf Zozó BMX világbajnok.

Az ESSCA School of Management-nél még a sportnapon is központi szerepet kaptak a fenntarthatósági kritériumok

A Budapesti Kampuszon az október 10-i hét bővelkedett olyan programokban, amelyek felhívják a figyelmet a fenntartható fejlődésre. Nemcsak a Kampusz diákjait, de annak oktatóit és más iskolák diákjait is szívesen fogadták az eseményen. A közös almaszedés után megrendezett ökológiai nap során a résztvevők megmérhették az ökológiai lenyomatukat és fenntarthatósági kihívásokon vehettek részt a szakemberek iránymutatásai alapján. Ezen kívül fontosnak látták azt is, hogy a sportnap eseményei közé beemeljenek olyan programokat, amik a nehezített életvitel melletti sportolás jelentőségét emeli ki.

„Szerettük volna, ha a résztvevők tudatosítanák magukban a sportok, ezen belül a szabadtéri sportok szerepét és jelentőségét. […] Külön öröm számomra, hogy BMX világbajnokunk, Kempf Zozó is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz”

mondta Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA budapesti kampuszának igazgatója.

A színvonalas sportnap programját csoportjátékokkal színesítették, ahol a közel harminc országból érkező diákoknak lehetősége volt focizni, kézilabdázni, ping-pongozni, tollalabdázni, akadálypályázni és teqballozni is.

A fenntartható fejlődés globális érdek

Az egyetem nemzetközi szinten is követendő példát mutat a hazai oktatási intézmények számára. Az Iskola Angers-ban található kampuszán az ökológiai lábnyom felmérésnek köszönhetően hatékonyan csökkentették az energiafelhasználást, továbbá számos új intézkedést vezettek be: az épületeiket megfelelően hőszigetelték, mozgásérzékelő világítást és energiatakarékos izzókat szereltek fel, az osztálytermekben lévő számítógépeket pedig esténként automatikusan leállítják. Évek óta aktív törekvéseik között szerepel a kampuszokon az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, valamint a hulladékok minimalizálása és újrahasznosítása is.

Forrás: PResston PR

Exit mobile version