A debreceni Csokonai Színház a Magyar Dráma Napját idén is méltó, ugyanakkor különleges módon ünnepelte. Amíg tavaly egy nagyszabású, nagyszínpadra állított művel, A magyar Fausttal emlékezett meg erről a jeles napról a teátrum, addig idén inkább egy meglepetésnek szánt, ám igen ígéretes, új sorozat elindításával köszöntötte a Magyar Dráma Napját. Olyan felolvasószínházi est-sorozatot indított útjára, amelyen fiatal, a közönség és az olvasók számára eddig többnyire ismeretlen szerzők darabjai kerülnek terítékre, vagy már ismert szerzők olyan műveit olvassák fel az estek során az erre felkért színészek, amelyeket eddig még sehol sem mutattak be.
A Fészek nevet viselő sorozat első részeként, szeptember 21-én az est résztvevői a fiatal és igen tehetséges Oláh-Horváth Sárival, s Hűvös című darabjával ismerkedhettek meg. A szerző jelenleg Marosvásárhelyen rendező szakon tanul, illetve drámaírás mesterképzés keretében is fejleszti a képességeit. Első jelentős alkotása egy 2011-ben létrehozott Woyzeck-átirat volt, s a saját bevallása szerint ekkortól érezte úgy, hogy írással és rendezéssel: egyáltalán, színházzal kell foglalkoznia.
A 2012-es Platform 11 + ifjúsági drámapályázat megnyerését, majd a tavalyi Háromnegyed című darabját követően, amelynek a Kolibri Pince adott otthont, a Hűvös című szövegét először Debrecenben lehetett a közreműködő színészeknek – Bakota Árpádnak, Kránicz Richárdnak, Zeck Julinak, Papp Istvánnak és Mercs Máténak köszönhetően – hallani. A darabot – tudtuk meg a szerzőtől – egy újságcikk, azaz egy megtörtént eset ihlette, s az amúgy is megrázó történet ennek tudatában vált még hátborzongatóbbá.
A Hűvös hallgatása közben gyermekotthonban élő fiatalok élete tárult elénk, akik között – mire a mindennapjaikba ily módon belecsöppenünk – már kialakult egyfajta hierarchia. A csicskák és csicskatartók világa ez, ahol a csicskatartók minden szempontból – a leghétköznapibb dolgok kötelezővé tételétől kezdve érzelmileg, anyagilag, sőt, szexuálisan is – uralják, maguk alá gyűrik a csicskáikat, akik valóban minden szempontból ki vannak szolgáltatva a velük egyébként egyidős, csak épp erősebb, vagy erősebbnek látszó társaiknak. Oláh-Horváth Sári történetében kezdetben két csicskatartó van: Béla (Bakota Árpád) és Krisz (Papp István), s nekik szintén két csicska van alárendelve: az előbbi alá Miki (Kránicz Richárd), az utóbbi alá Fingusz (Mercs Máté) tartozik. Szerepel a történetben egy lány is (Zeck Juli), mint később kiderül, amolyan „mindenki babájaként”.
A hangsúly azonban kezdettől a Béla-Miki csicskatartó-csicska pároson van. Béla ugyanis az, aki mindenkinél erősebbnek mutatkozik ebben a csapatban. Erejét először egy gólya – már-már rituálissá növesztett – meggyilkolásán keresztül fitogtatja, amely gyilkosságnál Mikinek természetesen, akár akarja, akár nem, jelen kell lennie.
A darab kiváló felépítésére utal, hogy már itt sejthető: Béla a benne tomboló feszültséget nemcsak állatokon fogja levezetni. Sajátos helyzetben van ugyanis, ugyanúgy, mint a társai: a senkinek, se anyának, se apának nem kellek érzést éli meg nap mint nap az intézetben, s a valahová tartozás csíráját csak úgy tudja magából előhívni, ha a társaival próbál egy „családot” alkotni. Erőszakos jelleme miatt azonban ebben a családban ő – legalábbis ő így gondolja – csakis a családfő szerepét töltheti be. Így nem véletlen, hogy egy idő után a „csapat” többi tagja, még a másik csicskatartó, Krisz is behódol neki, s mindenki részt vesz a gólyatetem feletti vérszerződés megkötésében. A vérszerződés után pedig valóban elszabadul ebben az intézetbéli „családban” a pokol: a magát patriarchának, családfőnek gondolt Béla a nála hierarchia szempontjából jóval alatta lévő Mikit – ugyanúgy, mint a gólyát, szenvtelenül, könyörtelenül – meggyilkolja.
Az intézetet mint zárt világot, ezeknek a fiataloknak a mind kilátástalanabb helyzetét, a normális érzelmi élet legkisebb jelének a hiányát s a tragédiát az est során azonban nemcsak a színészek által felolvasott szöveg tükrözte. A szerző állandó művésztársa, Szirtes Edina Mókus, valamint Szilágyi Áron szívbemarkoló dallamai a szövegvilággal teljes összhangban érzékeltették velünk: egy olyan térbe nyerhettünk itt bepillantást, amely térbe a legtöbb ember bele se lát, s ha egyszer belelát, inkább úgy dönt, hogy bele se akar nézni többé. Pedig ezekre az intézetben élő gyerekekre – épp ezen tragédiák megakadályozása érdekében – fokozottan kéne figyelni. A felolvasószínház, amellett, hogy feledhetetlen művészi élményt nyújtott, emiatt a figyelemfelhívó jellege miatt rendkívül hasznosnak is bizonyult a Magyar Dráma Napján Debrecenben.
Gyürky Katalin