Fidesz: nagyon szigorú a vagyonnyilatkozati rendszer

A Fidesz szerint a magyar vagyonnyilatkozati rendszer a legszigorúbb, csak be kell tartani a törvényeket.

    
A nagyobbik kormánypárt ezt Szilágyi György jobbikos politikus szavaira reagálva közölte szerdán az MTI-vel. A jobbikos országgyűlési képviselő előzőleg sajtótájékoztatóján azt mondta, a jelenlegi formájában semmit sem érnek a képviselői vagyonnyilatkozatok, a családtagok bevallásának nyilvánosságára van szükség.
    
A Fidesz közleményében azt írta, a Jobbik "már megint nagyokat mond", közben pedig alelnökéről, Volner Jánosról kiderült, hogy a felesége nevén hét ingatlan van, de a képviselő vagyonnyilatkozatában "nincstelennek" állította be magát. Emellett a Fidesz szerint a Jobbik a saját pénzügyeiben is szeretné elfedni a valóságot: "zsidó szervezeteknek udvarol, miközben náci, antiszemita, szélsőséges szervezeteket pénzel" – fogalmazott a kormánypárt.
    
Megemlítette a Fidesz azt is, hogy a Jobbik elnökségi tagjai közpénzen a saját családtagjaikkal kötöttek tanácsadói és egyéb szerződéseket, és arra sem adtak magyarázatot, hogy milyen szerepet töltenek be az offshore cégekben érdekelt üzletemberek Vona Gábor körül.

(MTI)

Exit mobile version