Figyelmetlen sofőr okozott balesetet Komádiban – vádat emeltek ellene

Fotó: ugyeszseg.hu

A sértett szabályosan közlekedett.

Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy férfi ellen, aki figyelmetlenül úgy indult el, hogy nem észlelte a szabályosan közlekedő sértettet, így a gépkocsival oldalról nekiütközött. A vádhatóság közleménye szerint,

a vádlott 2022. július 18-án, délelőtt, személygépkocsival közlekedett Komádiban, ahol egy útkereszteződésnél a megállást és elsőbbségadást előíró közúti jelzőtábla utasításának eleget téve megállt. Ezután a férfi úgy indult el, hogy a kellő figyelmet és körültekintést elmulasztva nem vette észre a keresztező úton kiépített kerékpárúton segédmotoros kerékpárjával szabályosan közlekedő sértettet, és az autóval nekiütközött.

Az idős asszony az ütközés következtében elesett, és olyan sérülést szenvedett,

mely maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult.

A kommüniké szerint a vádlott alapvető KRESZ-szabályszegése miatt következett be a baleset és keletkeztek a sérült meg az idős asszony. A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben

pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

Exit mobile version