Fókuszban a duális képzés a Debreceni Egyetemen

Kép: hirek.unideb.hu

A duális képzés nyújtotta lehetőségekkel és az aktuális gyakornoki programokkal ismerkedhettek meg a hallgatók a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (DE GTK), a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK), valamint a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ szakmai fórumán. Az oktatók és a több mint 50 fogadó cég képviselői a képzéssel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiket vitatták meg a Böszörmény úti campuson tartott rendezvényen.

Fenyves Veronika, a DE GTK dékánja szerint egy sikeres felsőoktatási intézmény számára fontos a kapcsolattartás a munkaerőpiaci szereplőkkel. Az eredményes képzés feltétele, hogy az egyetemi oktatók többek között naprakész ismeretekkel rendelkezzenek és a hallgatók közvetlenül a vállalati szférából szerezzék meg gyakorlati tapasztalataikat. Ezért is meghatározó a duális- és gyakornoki képzés.

A Gazdaságtudományi Karon 800-1000 hallgató megy szakmai gyakorlatra egy tanévben

fejtette ki a rendezvény megnyitóján Fenyves Veronika.

A kari vezető kiemelte a partnervállalatok visszajelzésének fontosságát, amely irányvonalat adhat a tantárgyi fejlesztésekhez.

A debreceni agrárkar célja, hogy tovább növelje duális képzéseinek számát és az alapszakokon tanuló hallgatóink számára is biztosítsuk ezt a lehetőséget. Így tovább fejleszthetjük amúgy is gyakorlatorientált képzési rendszerünket, diákjaink a megfelelő szakmai kompetenciák megszerzésével a munkaerőpiac számára rendkívül értékes mérnökök lehetnek

fejtette ki Stündl László, a MÉK dékánja.

A két karon félévente összesen csaknem 800 magyar, illetve idegen nyelvű képzésben tanuló hallgató vesz részt gyakorlati képzésben. A GTK jelenleg 10 szakon teszi ezt lehetővé hallgatói számára, a MÉK-en pedig 8 képzés indult ebben a gyakorlatorientált rendszerben. A két kar gyakorlati képzéseivel kapcsolatos adminisztratív és szervezési feladatokat a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ végzi.

A központnak mintegy 3000 szervezettel van együttműködési megállapodása. A rendszer hatékonyságát és sikerét mutatja, hogy idén csatlakozott hozzánk a Debreceni Egyetem Informatikai Kara is. Az alap- és mesterszakon tanuló programtervező informatikus, mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus hallgatók számára is segítünk gyakorlati helyet, gyakornoki pozíciót találni

tette hozzá Bittner Beáta, a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ szakmai koordinátora a fórum keretében rendezett kerekasztalbeszélgetésen.

Bittner Beáta bejelentette, hogy a két kar támogatásával létrehozzák a Kiváló Gyakorlati Hely kitüntetést, amellyel a gyakorlati képzésben részt vevő partnervállalatokat szeretnék elismerni.

A rendezvény délelőtti workshopján több vállalat részletesen is bemutatta a szakmai gyakorlattal, duális képzéssel kapcsolatos tapasztalatait, a náluk alkalmazott gyakorlatokat. A délutáni börzén több mint harminc gyakornoki pozíciót kínáló partner, illetve duális képzésben részt vevő cég mutatkozott be a Böszörményi úti campus aulájában.

Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont

Exit mobile version