Folytatódik a Debrecen és Balmazújváros közötti elővárosi vasútvonal építése

Fotó: Kiss Lóránt

A beruházás második ütemének megvalósítására több mint 65 és fél milliárd forintot biztosított a kormány.

A fenti adatokat a cívisváros polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón közölte, ami az első ütemben elkészült Macs ipari park állomáson zajlott.

Papp László úgy fogalmazott,

a vasútvonal teljes átépítésével és villamosításával „szintet lép” a két város közötti közlekedései kapcsolat, ez lesz az első kifejezetten elővárosi vasút Debrecen agglomerációjában.

A polgármester utalt rá, hogy a 108-as vonal felújításának első, a Nagyállomás és a Macs ipari park állomás közötti üteme, amit júniusban adnak át,

csaknem hetven milliárd forintba került, amit a kormány biztosított.

A teljes pályafelújítással és 35 kilométer vasúti pálya villamosításával járó beruházás, amely bekapcsolja a vasúthálózatba az ország egyik legnagyobb, a BMW autógyárnak és beszállítóinak helyet adó ipari parkját, 2026-ra készül el – jelezte Debrecen polgármestere.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta,

régi vágya teljesül a balmazújvárosiaknak a beruházással, amelynek megvalósulásával száz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok a két város között.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke kiemelte: jelentős vasútfejlesztési munkák zajlanak a megyében.

A balmazújvárosi vonal korszerűsítése mellett elkészült a Püspökladány-Debrecen közötti szakasz felújítása, hamarosan átadják a felújított pályát Püspökladány és Biharkeresztes között, és már tervezik a Debrecen-Nyíregyháza közötti szakasz korszerűsítését

mondta.

Forrás: MTI

Exit mobile version