Fontos győzelemmel kezdte a Loki a BL-t

Fotó: Buducnost Facebook

A Buducnost Podgorica otthonában kezdte Bajnokok Ligája-szereplését a DVSC SCHAEFFLER, vasárnap délután.

Elkezdte szereplését a legrangosabb európai kupasorozatban a Loki női kézilabdacsapata. Szilágyi Zoltán együttese Montenegróban vendégszerepelt. A cívisvárosi hölgyek a hazai bajnokságot fehérvári győzelemmel kezdték, és a nemzetközi porondon is diadallal szerettek volna újra bemutatkozni.

Nem indult kifejezetten fényesen a piros-fehérek számára az összecsapás. Három perc elteltével már 3-0-t mutatott az eredményjelző, mire Jovana Jovovics megszerezte a csapat első találatát. Nagy fejtörést okozott azonban a vendéglátóknak Tóvizi Petra levédekezése. A csapatkapitány nem csupán beálló pozícióban, de védekezésben is fontos szerepet vállalt, a fal közepén. Tíz eltelt játékperchez közeledve aztán minden tekintetben magára talált a magyar együttes, és fej-fej melletti csata kezdődött. Tóvizi ez idáig százszázalékosan értékesítette helyzeteit, míg a Debrecen másik gólszerzője Jovovics volt, a többi mezőnyjátékos találatai még várattak magukra. Alapvetően egyik fél sem játszott pontos támadójátékot. Negyedóra elteltével Radivojevic góljával módosult az eredmény 6-5-re. Erre válaszul Oceane Sercien-Ugolin egyenlített. Itana Grbic egymás után kétszer is hibázott, ezt kihasználva pedig Grosch Vivien szerezte meg a vezetést csapatának – először a mérkőzésen. Szabó Nina betörése is sikerrel zárult, így már kettővel vezetett a Loki a huszadik perc végén. A továbbra is szervezett, acélos védekezés pedig sok hibára kényszerítette a montenegróiakat, nem engedett utat támadásaiknak. Az első félidő végére mégis visszatalált kezdeti lendületéhez a Buducnost, újfent magukhoz ragadták a kezdeményezés jogát, és N’diaye góljával előnnyel vonulhattak félidei szünetre: 11-10.

A második felvonás Radevic és Grbic góljaival indult, majd Kristin Thorleifsdottir talált be debreceni részről. Lendületben voltak a vendéglátók, Radivojevic akciója után ismét hárommal vezetett a Podgorica. Adriana Placzek védése elengedhetetlen volt a zárkózáshoz, majd eladott labda utáni gyorsindítást kapott Tóvizi, aki befordult és 14-14-re egyenlített. A hazaiak azonban nem engedtek, rögtön két gyors góllal újra előnyt építettek ki. Újra egyenlíteni tudott a Vasutas, és 19-19-nél egymást váltották a gyors akciók, de egyik oldalon sem sikerült betalálni, sok hiba csúszott a támadásokba. Kettős emberhátrányban, 20-20-nál Placzek kétszer is védeni tudott, majd Sercien-Ugolin szerzett újra vezetést a Lokinak. A hajrához Alicia Toublanc jóvoltából debreceni előnnyel érkezett a mérkőzés. Kettő és fél perccel a vége előtt, egygólos vendég vezetésnél fontos védések következtek a montenegrói kapuban, majd a túloldalon végletekig elhúzott akció után a kapufáról pattant oldalra a labda. A DVSC hétmétereshez jutott támadásából, Sercien-Ugolin nem hibázott. A meccset Grbic szépítő gólja zárta, ezzel pedig megszületett a 25-24-es debreceni győzelem.

A folytatásban szerdán lép pályára a hajdúsági leányhad. Hazai bajnokin fogadja a Vasas együttesét, majd szombaton debreceni publikum előtt is BL-porondra lép a csapat, a Gloria Bistrita vendéglátójaként.

BM

Exit mobile version