A Formula–1-es Mercedes hivatalosan bemutatta a 2022-es versenygépét, a W13-ast, amelyet George Russell és Lewis Hamilton vezethet az idén – írja az NSO.
A Mercedes az elmúlt évekhez hasonlóan Silverstone-ban mutatta be a versenygépét, amely hivatalosan a Mercedes-AMG F1 W13 E Performance elnevezést kapta.

„Sosem mondtam, hogy visszavonulok, szeretem azt, amit csinálok. De ez egy nehéz időszak volt a számomra, és arra volt szükségem, hogy visszavegyek, és arra koncentráljak, hogy tényleg a pillanatnak éljek. A családommal voltam, hogy nagyszerű élményeket szerezzünk, és eldöntöttem, visszavágok idén” – jelentette ki Lewis Hamilton, és azt is hozzátette, már az új kihívásokra összpontosít.
Toto Wolff csapatfőnök arról beszélt, hogy hasonló vágyakkal vágnak neki az új korszaknak, az „ezüstnyilak” célja így nem is lehet más az idén, mint visszavágni a Red Bullnak, és elhódítani mindkét trófeát.
(NSO/HP)