Egy éven át, 2021 júliusától Magyarország tölti be a Visegrádi Együttműködés soros elnöki tisztségét. Ennek apropóján július 22-e és augusztus 22. között a visegrádi régió felsőoktatási intézményeinek frissdiplomás fotográfusainak munkáját mutatja be a New Visegrad Photography fotóművészeti kiállítás.
A Visegrádi Csoport országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) mellett a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésével Szerbia is meghívást kapott a programba.

„Debrecen történelmi gyökereinél fogva a Partium, Erdély, illetve a német kultúra felé tájékozódott évszázadok óta, viszont a városunk egyre erősödő regionális szerepe is arra késztet minket, hogy ezeket a horizontokat tágítsuk, és a visegrádi országokkal is élénkítsük az együttműködésünket”
mondta Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere.
A 46 fotográfiából álló tárlat 24 művész (köztük 10 magyar) diplomamunkája.
„A tárlattal arra próbálunk rávilágítani, hogy a nemzeti, művészeti sajátosságok mellett ebben a régióban van valami közös, a globális tendenciákat sajátos módon értékelő folyamat, amit mi kelet-európaiként speciálisan értékelünk”
fogalmazott Löbl Krisztina, szakmai vezető
A 2020 szeptemberében létrejött fotóművészeti program vándorkiállítás formájában az érintett országokban és számos további európai nagyvárosban is bemutatkozik.
A New Visegrad Photography kiállítás teljes anyaga a Piac utcán lévő kirakatokon elhelyezett QR-kódokkal is megtekinthető, ezáltal hazavihető, és otthon is élvezhető.
Forrás: Debreceni Városháza Sajtó