Szeptember 24-én érkezik a debreceni közösségi futás, amelyet a Mozaik Med szervez és extra programelemekkel egészült ki. A Magyar Telekom segítségével a szokásos közösségi és sportélményen túl a résztvevők számos, az egészségmegőrzéshez kapcsolódó aktivitást kipróbálhatnak.
Az esemény vendége lesz Kozák Luca, olimpikon és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó. Ráadásul a futást követően két szerencsés sportoló egy-egy Xiaomi Redmi Watch 5 okosórát nyer.

A Mozaik Med csapata heti rendszerességgel szervez közösségi futásokat Debrecenben, Nyíregyházán, Tokajban és Budapesten, hogy minél több embert ismertessen meg a sportos életforma előnyeivel és gyakorlatával, kiemelten a futáson keresztül.
2025. szeptember 24-én, 16 és 20 óra között ezúttal Debrecenben, a Nagyerdei Stadion 3-as feljárójánál, az Állatkert felöli oldalon várják a sportolni vágyókat. A gyülekező 17:45-kor kezdődik, ezt követően pedig Kozák Luca, a debreceni születésű olimpikon és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó vezeti a közös bemelegítést. Luca emellett azt is megosztja majd a résztvevőkkel, hogy szerinte miért kiemelten fontos az egészséges életmód és ő maga mit szeret a futásban.
A helyszínen 17 órától lehetőség lesz közös fotókat is készíteni a sportolónővel. Érdemes korán érkezni, mert 16 órától számos egyéb programmal is várják a résztvevőket a szervezők: a díjmentes egészségügyi szűréseken túl a futók személyes okoseszköz tanácsadáson is résztvehetnek, és azt is megtudhatják, mit nyújt az ügyfeleknek a Telekom Egészség szolgáltatás.
Azok között, akik regisztrálnak a programon és teljesítik a futást, a célba érkezést követően a Telekom kisorsol 2 darab Xiaomi Redmi Watch 5 okosórát, amely optikai pulzusmérőt, véroxigénszint-érzékelőt és alvásfigyelő funkciót is tartalmaz.
A Magyar Telekom az élet digitális szolgáltatójaként törekszik arra, hogy minden élethelyzetben ügyfelei mellett álljon, akár a hagyományos, telekommunikációs szolgáltatásokon túlmutatóan is. A vállalat 2024 nyarán vezette be havidíjas, Magenta 1-es ügyfelei számára a díjmentes Telekom Egészség szolgáltatást, melynek részeként szakképzett orvosi tanácsadással, online állapotfoglalással és időpontfoglalással segíti ügyfeleit.