Futva próbált menekülni a debreceni rendőrök elől – nem jutott messzire

youtube.com/PoliceHungary

A debreceni rendőrök a bejelentéstől számított hat percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A férfinek rablás és garázdaság miatt kell felelnie – számolt be a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. augusztus 21-én 18 óra 15 perc körül Debrecenben, a Külső Vásártéren pénzt kért egy nőtől, aki a kérését megtagadta. A férfi ekkor elvette a sértett pénztárcáját, kivett abból 20 ezer forintot, majd egy alkalommal megütötte őt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli rablás bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
youtube.com/PoliceHungary

Két férfi és egy nő a történteket észlelve egyből a segítségére sietett, de a gyanúsítottat ez sem tartotta vissza, továbbra is fenyegetőzött. A 23 éves debreceni lakos ezt követően megütötte a biztonsági őrt, majd a másik férfitől elvett egy baseball sapkát, egy headsetet és elmenekült.

Az egyenruhások épp a helyszínre siettek, amikor egy közeli utcában felismerték a feltételezett elkövetőt. A férfi a rendőrautót észlelve egyből futásnak eredt, de nem jutott messzire, mivel pár méter után elkapták.

Előállítását követően a nyomozók kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Exit mobile version