Galéria: diplomaosztó a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen

481. tanévét zárta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Szombaton az ünnepi istentiszteleten 120 végzős hallgató vette át diplomáját. 38 hitéleti szakos, 51 tanító és 31 felnőttképzési szakon végzett hallgató kapta meg oklevelét.

Egyetlen tanítónk Isten, a tanulók pedig mi vagyunk – mondta ünnepi igehirdetésében a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökhelyettese. Derencsényi István azt hangsúlyozta az egyetem tanévzáróján, hogy a tanulás élteti az embert és azért tanulunk, hogy helyesen tudjunk élni. A javunkat szolgáló tanítóból egy van, Isten maga. Aki ezen az egyetemen tanul az jó helyen tanul, itt átformálódhat az élete – tette hozzá a főjegyző.
 

Kustár Zoltán, az egyetem rektora tanévzáró beszédében azt hangsúlyozta, hogy az intézmény külügyi kapcsolatai tovább bővültek ebben a tanévben. "A hollandiai Kampen protestáns teológiai egyetemével együttműködési megállapodást írtunk alá, majd egy közös tudományos szimpóziumot tartottunk itt, Debrecenben; az együttműködés a közeljövőben egy közép- és nyugat-európai hálózattá szándékozunk kibővíteni. Ugyancsak jelentős lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a dél-koreai partnereinkkel intenzívebbé tegyük az együttműködést"– mondta Kustár Zoltán. A rektor emlékeztetett, hogy számos tanulmányi versenyen értek el hallgatóink előkelő helyezéseket, és az OTDK országos fordulóiról is "szép eredményekkel érkeztek haza a hallgatóink".

Ebben a tanévben komoly lépéseket tettünk annak érdekében is, hogy képzési kínálatunkat tovább bővíthessük – hangsúlyozta a rektor. A hitoktatók és a pedagógusok számára új továbbképzéseket akkreditáltattunk, benyújtottuk az angoltanár–hittanár nevelőtanár szakpár szakindítási dokumentációját a MAB-hoz, a Debreceni Egyetemmel pedig közösen, közismereti szakpárokkal együtt hirdettük meg a hittanár–nevelőtanár szakunkat- tette hozzá Kustár Zoltán.

"Az idei esztendőre jellemző volt a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás. Az egyetem csaknem kétmillió forinttal segítette a rászorulókat ebben a tanévben. A Ráday tűzesetben kárt szenvedett hallgatókat és a dunai hajóbalesteben elhunytak családjait is támogattuk" – mondta a rektor.

Az ünnepségen 23 lelkipásztor tett esküt és bocsátották ki őket exmisszus-gyakornoki szolgálatra református gyülekezetekbe.

(szöveg: drhe.hu, fotók: Pénzes László)

Exit mobile version