Gyász: válogatott jégkorongozó, kamionversenyző távozott

Hosszú, súlyos betegség után szombat hajnalban – egy héttel 64. születésnapja előtt – elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó, illetve kamionversenyző.

    
A Vas Népe honlapjának (www.vaol.hu) nekrológjából kiderül, hogy Krasznai jégkorongozóként kezdte a sportpályafutását, 75 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.
    
Ezután fuvarozóként a Hungarocamionnál helyezkedett el, 1987-ben már versenyzett, két évvel később pedig harmadik lett összetettben az Európa-bajnokságon. Ebben az esztendőben az Auto Magazin című folyóirat által meghirdetett pályázaton elnyerte az Év autóversenyzője címet Magyarországon.
    
Versenyzői karrierje az 1990-es évek elején hirtelen véget ért, visszatért a fuvarozáshoz, de idén szeptemberben ő vezette fel a Hungaroringen rendezett kamion-Eb-futam mezőnyét.

(MTI)

Exit mobile version