Gyereket a magasba- idén is!

Fotó: MTI/Soós Lajos

Negyedik alkalommal szervezik meg a nagysikerű rendezvényt.

Ismét megrendezi népszerű családi rendezvényét a Családbarát Magyarország és a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom: arra kérik a családokat, hogy kiállva a gyermekvállalás, a családalapítás fontossága mellett- emeljék magasba gyermeküket szeptember 25-én, szombaton 11 órakor az ország több pontján, így Debrecenben is.

Az eseményt negyedik alkalommal várja a családokat, idén pedig a cél ugyanaz, mint minden évben: ismét rekordot szeretnének dönteni a szervezők a résztvevők segítségével, és a korábbi tízezres számot szeretnék jóval túlszárnyalni!

A gyerekemelés története

Az első országos, egy időben történő „gyerekemelést” a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezte meg 2018-ban. Akkor összesen 12 város csatlakozott, de a következő évben már duplázódott a jelentkező települések száma és 24 hazai helyszín mellett több határon túli városban is volt gyerekemelés.

Kép: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

A gyerekemelést országszerte családi napok keretében rendezzük, a gyerekeket szüleik pontban 11 órakor emelik meg. Idén Budapesten kívül már 25 település csatlakozott a felhíváshoz. Közöttük lesznek kisebbek és nagyobbak, határon innen és túlról is. Egy gyereket felemelni annyit jelent: elfogadni, megmutatni, átélni, hogy miénk lehet az életnek ez az adománya, és egyben meg is mutatjuk őt vagy őket a nagyvilágnak, mert családban élni jó dolog! Emeljünk magasba minél több gyereket országszerte és a határokon túl egyszerre, egy időben!

olvasható a program közleményében.

Az esemény idei fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, aki előtt nem ismeretlen a rendezvény, hiszen 2018 óta viszi hírét a családbarát akciónak. Tavaly rendhagyó keretek közé szorult a program, hiszen a koronavírus-járvány miatt minden résztvevő az otthona biztonságában tett eleget a felhívásnak és emelte a magasba gyermekét.

A rendezvény eredetileg tavasszal szokta várni a családokat, de csak mostanra hárult el minden akadály, amit a járvány eredményezett.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom egy civil szervezet, a családok jövőjéért, a gyermekek megszületéséért dolgozik, célja pedig megegyezik a Családbarát Magyarország programjával.  A gyerekek magasba emelése szimbolizálja, hogy ők az élet legnagyobb ajándékai, így ezzel a kifejező gesztussal mutatják meg a résztvevők az egész országnak legféltettebb kincseiket.

További részletek az eseményről IDE kattintva olvashatók.

Exit mobile version