Gyertyát gyújtanak Debrecen Attilájáért

Mint arról a hajdupress.hu szomorúan elsőként beszámolt, elhunyt Attila. A rendőrök keresik azt a sofőrt, aki gépkocsijával elütött egy gyalogost Debrecenben, majd továbbhajtott. Az áldozatot szinte mindenki ismeri a cívisvárosban.

Debrecenben, a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében 2019. november 14-én 4 óra 30 perc körül halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy gyalogos férfi kelt át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi elütötte, majd elhajtott a helyszínről.A balesetben a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A hajdupress.hu információi szerint az áldozat a belvárosban évtizedek óta minden áldott nap feltűnő, nehéz körülmények között élő, szakálllas, "bólogatós" Attila, akit sokan segítettek némi étellel vagy épp egy cigarettával. 

Debrecen Bike Maffia (DBM) gyertyagyújtást kezdeményezett Attiláért ma 18 órára.

„Kedves Mind! Bizonyára többen hallottátok a tragikus hírt mindenki Attilájáról. Gyújtsunk ma érte gyertyát 6 órakor a Piac utca 23. előtt, ott, ahol mindannyian megszoktuk jelenlétét. Nyugodj békében! Hiányozni fogsz!”

Exit mobile version