Az ország négy, gyógyszerészképzést folytató felsőoktatási intézményéből és a marosvásárhelyi egyetemről csaknem kétszázan vettek részt a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozóján, melynek házigazdája a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara volt. A hétvégi rendezvényen tudományos előadásokat tartottak egyebek mellett a Béres, a Richter, a Sanofi és a Teva gyógyszergyárak képviselői, valamint az országos tisztifőgyógyszerész.
A megnyitón Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem (DE) Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) dékánja elsősorban a gyógyszerészképzés jövőjéről beszélt. Elmondta: a magyar gyógyszerészhallgatók átlagosan 4600 kontakt órát töltenek tantermekben, ami Európában kiemelkedően sok. A világtendenciának megfelelően ezt az óraszámot a gyakorlat javára csökkenteni kellene.
Kifejtette: a gyógyszerészképzést folytató hazai intézmények vezetői egyetértenek abban, hogy a gyógyszerész-oktatás nem válhat tömegképzéssé. – A legtöbb tudományos innováció és eredmény napjainkban az orvos- és egészségtudomány területén képződik. A felsőoktatásnak az a feladata, hogy mielőbb integrálja a tananyagba ezeket az ismereteket. A curriculum-reformok eredményeként megnövekedett az orvosbiológiai alapozó tárgyak és a szakmai, specifikus ismeretek aránya a mintatantervben, alkalmazkodva a társadalmi igényekhez is – magyarázta a DE GYTK dékánja a hallgatóknak.
Bácskay Ildikó úgy vélte: az a terv, mely szerint a gyógyszerészek jogot kapnának arra, hogy bizonyos krónikus betegségekkel küzdőknek vényt írjanak fel, hozzájárulna a gyógyszerészek társadalmi megbecsülésének emeléséhez.
A rendezvényen előadást tartott többek között a Béres Gyógyszergyár elnöke, aki arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy egyes, hazánkban népszerű étrendkiegészítők fogyasztása milyen kockázatokkal járhat.
– A meglehetősen laza szabályozás miatt bizonyos étrendkiegészítők körül olyan áltudományos, megtévesztő hírverések fordulnak elő az online térben és a televíziócsatornákon, amiket sokszor még a szakemberek sem ismernek fel. Örülnénk annak, ha ezekről minél több jövőbeni gyógyszerész is tudna – fejtette ki Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke.
El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész ismertette a hallgatókkal, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a háttérben azon dolgozik, hogy a kutatásból ellenőrzött, megbízható, engedélyezett gyógyszer legyen. Az NNGYK nemcsak gyógyszerészeti hatóság: foglalkozik járványüggyel, laboratóriumi vizsgálatokkal, környezet-egészségüggyel és népegészségügyi programokkal is.
Miterli Zsófia, a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozóját szervező HUPSA Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének elnöke a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a programot minden évben más-más gyógyszerészképzést folytató egyetemen rendezik. Úgy értékelte, a Debreceni Egyetemen tartott találkozón elérték azon céljukat, hogy bővítsék a gyógyszerészhallgatók szakmai ismereteit, illetve sikerült hozzájárulni egymás megismeréséhez, kapcsolatok építéséhez, ami a későbbiek során hasznos lehet – tette hozzá.
Forrás: Sajtóközpont – OCs
