A Siófokon járőröző rendőrök a police.hu hétfői közleménye szerint péntektől vasárnapig hatszor intézkedtek garázdaság miatt, egyszer pedig egy tömegverekedésnél is fel kellett lépniük.
A közlemény szerint pénteken egy gyorsétteremnél egy autó szélvédőjét rugdosta egy férfi. A jelenlévők megriadtak és megbotránkoztak a rendőrség szerint, tehát garázdasággal volt dolguk.
Szombaton Siófok belvárosában egy közlekedési affér történt, ami után késsel fenyegetőzött két férfi, majd összeverekedtek. Ugyanezen a napon a Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt.
Vasárnap hajnalban a sétányon három garázdaság is történt, az egyik helyszínen az indulatokat közel negyven rendőrnek kellett megfékeznie, onnan hét személyt állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a hétvégi garázdaságokkal összefüggésben egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe – írják.
A rendőrök az évnek ebben a szakaszában alapvetően is megerősített létszámmal vannak jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtják végre a feladataikat. Emelett a bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában kiemelt jelentősége van a térfigyelő-kamerarendszernek.
