Hajdúban el sem hisszük, mit művelt a vihar

Eddig több mint száz bejelentést kapott a fővárosi katasztrófavédelem a vihar miatt – tájékoztatta Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden kora este az MTI-t.

    
Kisdi Máté elmondta, hogy főként az aluljárókat és a pincéket elöntő víz miatt kellett kivonulniuk.
    
A XI. kerületi Péterhegyi úton egy járművet kellett kimenteniük a tűzoltóknak az egy méter mély vízből. A XVI. kerületben pedig két házba is villám csapott; a házak teteje kigyulladt, de a tűzoltók eloltották a lángokat – tette hozzá.
    
A XXII. kerületben szintén egy autót kellett kimenteni a Jácint utcai aluljáróból, míg a VI. kerületben egy társasházat öntött el a víz – mondta.
    
Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem megerősített ügyelettel várja a bejelentéseket, minden esethez kimennek.

EKÖZBEN:

Nem járnak a vonatok Rákos és Pécel között a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, mert a hirtelen lezúduló nagy eső miatt elromlott a biztosítóberendezés Pécelen kedd délután – közölte a Mávinform az MTI-vel.

    
Azt írták: a folyamatos eső miatt a szakemberek nem tudják elkezdeni a hibaelhárítást.
    
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Keleti pályaudvarról Gödöllőre, illetve Gödöllőről Budapestre vasúti menetjeggyel és bérlettel igénybe vehetők a Budapesti Közlekedési Központ bizonyos járatai: az M2-es metró a Keleti pályaudvar és az Örs vezér tere között, valamint a gödöllői (H8-as) HÉV az Örs vezér tere és Gödöllő között.
    
Közölték továbbá, hogy Rákos és Pécel között vonatpótló autóbuszok is járnak.

(MTI)

Exit mobile version