Halálos baleset a 471-esen- első fokon 4 év börtön

(Fotó: sterling-law.co.uk)

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés volt a vád. Az ítélet nem jogerős.

Ma tárgyalta a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak az ügyét, aki egy három évvel ezelőtti halálos baleset miatt állt bíróság előtt. Az eddig megállapított tényállás szerint, a férfi  2018. január 19-én hajnalban egyedül autózott a 471-es számú főúton, Hajdúsámson felől Debrecen irányába.

A főúton éjszakai látási viszonyok voltak, közvilágítás azonban nem volt, az útburkolat egyenetlen és csúszós volt, felülete pedig vizes, azon a szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt. A vádlott nem lépte túl a sebességhatárt, 75-80 km/h-val haladt, biztonsági övét is használta, azonban közepes fokú ittas állapotából fakadó figyelmetlensége, illetve dekoncentráltsága folytán a járművel megcsúszott, az autó pedig megpördült és áttért a szemközti forgalmi sávba.

derül ki a bíróság közleményéből.
Videó: PoliceHungary YouTube-csatorna

A szemből érkező autós ugyan észrevette, hogy a vádlott áttért az ő sávjába, de nem tudta elrántani a kormányt. A két autó összeütközött, majd a vádlott autója a füves útpadkán állt meg, míg a sértett gépkocsija az ütközéstől 8,2 métert lökődött hátra.

A baleset következtében a vétlen gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben az ittasan vezető vádlott is súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A baleset időpontjában a vádlott használta, míg a sértett nem használta a biztonsági övet.

részletezi a közlemény.

A bíróság az ítélethozatalkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott ittas vezetés miatt korábban már volt büntetve. Dr. Nagy Zsuzsanna bíró enyhítő körülményre is rávilágított, miszerint a baleset óta eltelt 3 év, az elhunyt férfi pedig nem volt bekötve. Az ítélet 4 év börtönbüntetés, valamint 4 év közügyektől eltiltás lett, amit az ügyész tudomásul vett, azonban a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

Exit mobile version