Halálos baleset szemtanúit keresik a hajdú-bihari rendőrök

Fotó: police.hu

Augusztus végén egy teherautó ütközött kamionnal Nyíradonyban az Acsádi úton.

Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, halálos baleset történt augusztus végén Nyíradonyban, melynek során egy teherautó és egy kamion ütközött. A rendelkezésre álló adatok alapján,

egy férfi közlekedett az általa vezetett teherautóval 2022. augusztus 29-én 8 óra körül Nyíradonyban, az Acsádi úton, amikor eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött egy vele szemben közlekedő kamionnal. A balesetben a teherautó egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

Pár nappal a baleset után már várta szemtanúk jelentkezését a hatóság, hogy tisztázzák a baleset pontos körülményeit, most viszont ismét felhívást intéztek a lakossághoz. Mint írják,

a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya azt kéri, hogy aki látta a balesetet az jelentkezzen személyesen a főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Exit mobile version