Hamarosan indul a 8. Magyar Filmszüret

Fotó: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

11 napon át, több mint 30 filmet mutatnak be az Apolló Moziban.

Idén is a magyar filmek fellegvára lesz 11 napon át az Apolló Mozi: hamarosan indul a 8. Magyar Filmszüret, melynek részletes programját sajtótájékoztató keretében ismertették ma délelőtt a szervezők.

Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője fesztivál különlegességeként kiemelte, hogy

a vetítések után minden nap közönségtalálkozókra várják az alkotók az érdeklődőket.

Az idei Magyar Filmszüreten 11 napon át több mint harminc filmet mutatnak be, és összesen 16 közönségtalálkozó keretében találkozhatnak a látogatók a filmesekkel.

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője megjegyezte:

most fordul elő először, hogy a fesztiválon nem tudják az összes új magyar filmet bemutatni, mert tavaly olyan sok hazai alkotás születetett, hogy több film levetítése nem fér bele a 11 napos programsorozatba.

A már bemutatott legújabb magyar filmek mellett premier előtti vetítések is befértek a programba, így láthatja a debreceni nagyérdemű

a Lefkovicsék gyászolnak, a Keskeny út a boldogság felé, az Árni és a Nyersanyag című alkotásokat.

Törőcsik Franciska színésznő és Ljasuk Dimitry filmrendező, színész, az idei filmszüret védnökei. A sajtótájékoztatón egybehangzóan a vetítések utáni közönségtalálkozók fontosságára hívták fel a figyelmet, és arra biztatták a nézőket, hogy

kérdezzenek minél többet az alkotóktól, mert a közönség véleménye fontos visszajelzés számukra a munkájukról.

A filmes seregszemle január 25. és február 4. között várja a közönséget a 111 éves Apolló moziba.

Részletes program:

Exit mobile version