Hamarosan megújul a Főnix csarnok – FOTÓK

Debrecen méltó házigazdája lesz a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságnak – mondta Papp László polgármester a Főnix csarnok felújításával kapcsolatos sajtóeseményén. A kormány 2,5 milliárd forinttal támogatja a korszerűsítést, amit a Magyar Kézilabda Szövetség további 300 millió forinttal egészít ki.
 

Debrecen kiemelt szerepet szán a sport támogatásának, amely egyrészt a szabadidős és tömegsport lehetőségeinek megteremtését jelenti, másrészt a versenysport támogatását.
 
Debrecen az idei költségvetésben 1,15 milliárd forintot fordít sportcélokra. Ennek a forrásnak négyötöde a szabadidős sportolási lehetőségek támogatására megy – jórészt azoknak a létesítményeknek a fenntartására, ahol a debreceniek sportolni tudnak. Egyötödét pedig a versenysportra fordítjuk.
 
2020-ban is kiemelt támogatásban részesül a 100%-ban önkormányzati tulajdonú Debreceni Sportcentrum Kft., amely egyfelől több debreceni sportlétesítmények üzemeltetője, másfelől pedig a kiemelt utánpótlás korú és felnőtt sportolók versenyeztetést végzi. A kft. szervezeti keretén belül működik továbbá a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola. Idén 818 millió Ft támogatásban részesül a nonprofit társaság.
A Debreceni Sportcentrum Nkft a támogatásból többek között a következő létesítményeket tartja fenn:

 
A Főnix csarnok felújítása során kívülről és belülről is korszerűsítik a 2002-ben épült komplexumot. Új élmény-, és információs rendszert építenek ki, energiatakarékos LED világítást alakítanak ki, valamint a nemzetközi előírásoknak megfelelő beléptető és kamerarendszert telepítenek.
 
– A kormány 2,5 milliárd forinttal, a Magyar Kézilabda Szövetség további 300 millió forinttal támogatja a munkát – mondta a sajtótájékoztatón Bardóczy Gábor, a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság lebonyolításáért felelős kormánybiztos.
 
Magyarország 2022-ben férfi kézilabda Európa-bajnokságot rendez Szlovákiával közösen, és a magyarországi mérkőzések egyik helyszíne Debrecen. A világversenyen valamennyi csarnoknak meg kell felelnie a nemzetközi szövetség szigorú előírásainak.
 
A projekt megvalósításával egy modern, gazdaságosabban és biztonságosabban üzemeltethető, komfortosabb létesítmény jöhet létre, amely a legmagasabb szintű rendezvényeknek is megfelelő helyszíne lehet – fogalmazott Becsky András, az üzemeltető Debreceni Sportcentrum Nkft ügyvezetője.
 
Ütemezés:

Fotók: Miskolczi János

Exit mobile version