Hányinger szavazás helyett

Csak kapkodom a fejem ettől a nevetséges cirkusztól, ami itt zajlik. Tekintsünk most el attól, hogy jó-e a vasárnapi boltbezárás vagy sem, mert most nem ez a lényeg.
 

Az index.hu tudósítására hagyatkoznék az események vázlatos felidézéséhez.

Kedden dönt a Kúria a vasárnapi boltbezárós népszavazásról, így elképzelhető, hogy újabb kérdést lehet most leadni a témában. Az MSZP-sek ismét megpróbálják benyújtani a kérdésüket, ám megjelent az épületnél reggel nagyjából 20 kopasz férfi, és egy idősebb nő, feltehetően ők is kérdést akarnak benyújtani. 

Mivel a Kúria kedden dönt a most folyamatban lévő kérdésről, az MSZP kora reggel a választási irodához ment, hátha le tudja adni a kérdését. („Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

Ám megjelent az épületnél nagyjából húsz kopasz férfi, illetve később egy idősebb nő, és állítólag elkezdtek lökdösődni a szocialistákkal. A portál tudósítója szerint délelőtt megjelent a rendőrség az épületnél, ám be nem mentek, és pár perc után el is hagyták a helyszínt.

Az épületben a bejáratnál sorban áll Nyakó István, az MSZP egykori képviselője, szóvivője, aki oda akart menni a beléptető kapuhoz, de a kopaszok nem engedték. A kopaszokról nem tudni, kicsodák, kihez tartoznak, állítólag arról beszélnek a helyszínen többen, hogy a kopaszok ugyanazok, akik a Fidesz-székházat is védték a 2013-as tüntetésnél.

Mivel több médiumban az jelent meg, hogy Fradi-ultrák a kopaszok, az ultrák oldalán megjelentegy közlemény, miszerint az NVI-nél lévő kopaszok "a Kubatov-féle Fradi Security tagjai, akiktől az ultrák elhatárolódnak".

Egy idősebb asszony Nyakó szerint később jelent meg a bejáratnál, mint ő, de őt a kopaszok előreengedték. Ennek azért van jelentősége, mert a kérdések benyújtásánál nagyon is számít a sorrend, hogy ki mikor lép be a kapun. Az ott található időbélyegző jelzi ugyanis, hogy milyen sorrendben kell elbírálni a benyújtott népszavazási kérdéseket. Ha valaki olyan ügyben kezdeményez népszavazást, amelyről más már kezdeményezett, automatikusan elutasítják.

Az esetről vágatlan videót is láthat a nagyérdemű.

Ismételten szeretném nyomatékosítani, hogy semmit nem érne arról vitázni, vagy abban megpróbálni állást foglalni, hogy jó-e, hogy vasárnaponként zárva vannak a nagyobb boltok, üzletek, vagy nem jó. Aki vasárnap is dolgozna e boltokban, az nyilván tombol a szabad vasárnapjaiért, aki meg csak vasárnap tudta elintézni a heti bevásárlást, az meg érthető módon pipa, amiért át kellett szerveznie az életét.

A kérdés tehát az események ismeretében ettől sokkal súlyosabb. A kérdés itt most az, hogy eleve felmerülhet-e annak a lehetősége, hogy egy, az emberek életét közvetlenül érintő dologról egyáltalán szavazhatunk-e, vagy minden "eltérő" álláspont már csírájában, bérkopaszokkal elfojtandó. A kérdés itt csupán annyi, hogy ezt az erőszakos káoszt lehet-e még  egyáltalán demokráciának hívni? Én máshogy hívnám a keddi jelenetet: hányingernek.

KB

Exit mobile version