„Happy Sunday” Fórum-módra

Azok, akik az elkövetkezendő három vasárnapon a FÓRUM Debrecen bevásárlóközpontba látogatnak, igazán pezsgő délutánok részesei lehetnek. A forGroup csapata ugyanis színes programokkal igyekszik kedvezni a center látogatóinak az utolsó három nyitva tartott vasárnapon. Tartsanak velünk!

„Valami véget ért, valami fáj” – csendül fel gyakran még ma is a rádiókban és a retro bulikban a népszerű magyar énekes, Kovács Ákos slágere. Ez a sor különösen nagy jelentőséggel bír most, hogy március 15-től vasárnaponként zárva tartja kapuit a FÓRUM bevásárlóközpont is. A forGroup csapata igyekszik nem szomorkodni, hanem kedvezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Próbáljuk vidámsággal és élményekkel megtölteni az utolsó nyitva tartott vasárnapokat is. A debreceni tehetséges énekesek és táncosok mellett országszerte is ismert és elismert előadóművészek látogatnak el a régió legszebb bevásárlóközpontjába.

A három vasárnapon helyi tehetségek, Böjte Réka, Erdős Orsolya, Márkus Luca, Risi László, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének apróságai, valamint Márkus Luca, Debrecen hangja szórakoztatja a látogatókat. Azoknak sem kell csalódniuk, akik a port jobban bírják, hiszen fergeteges Konga show, a Silver Dance, a Feeling Fantasy, valamint a Valcer Táncstúdió látványos produkciói várják a kedves vásárlókat.

Sztárfellépőkből sem lesz hiány a centerben, az X-Faktor legtehetségesebb versenyzőit hozzuk el az Önök számára!

Február 22-én a 2014-es X-Faktor 2. helyezettjét, a csodás Horányi Julit láthatják a FÓRUM színpadán. Március 1-jén a tehetségkutató első szériájának győztese, a sármos Vastag Csaba bűvöl majd el mindenkit. Március 8-án pedig a tavalyi mezőny nyertese, a bájos Tóth Andi ad majd koncertet.

A március 8-i hétvégét egyébként nem csak a tehetségek miatt fogják imádni. Bizonyára az is feldobja majd a vásárlókat, hogy ezen a hétvégén rendezi meg a FÓRUM az év első kuponos napjait, azaz a tavaszi kuponnapokat. Mint azt bizonyára sokan tudják, ilyenkor a különböző felsők, szoknyák, cipők, nadrágok és tavaszi kabátok mellett kiegészítőket, könyveket, elektronikai cikkeket és még sok mást is kedvezményes áron lehet majd megvásárolni.

A Happy Sunday részletes programjait itt láthatják, hogy véletlenül se maradjon le senki sem a kedvencéről:

Február 22.
15:00-15:30 Risi László 
15:30-16:00 Konga +tánc
16:00-16:30 Állami gondozott gyerekek énekelnek
16:30-17:00 Márkus Luca 
17:00-17:30 Feeling Fantasy
17:30-18:00 Böjte Réka 
18:00-18:30 Horányi Juli

Március 1.
15:00-15:30 Risi László
15:30-16:00 Valcer Táncstúdió
16:00-16:30 Erdős Orsolya 
16:30-17:00 Márkus Luca
17:00-17:30 Feeling Fantasy
17:30-18:00 Böjte Réka 
18:00-18:30 Vastag Csaba

Március 8.
15:00-15:30 Böjte Réka 
15:30-16:00 Konga+tánc
16:00-16:30 Erdős Orsolya 
16:30-17:00 Risi László 
17:00-17:30 Silver Dance
17:30-18:00 Márkus Luca
18:00-18:30 Tóth Andrea

Töltsék a FÓRUM bevásárlóközponttal az utolsó nyitva tartott vasárnapot is! „Happy Sunday”-re fel!

Exit mobile version