Három napon át újra versenyeznek a zenész hallgatók

A kortárs magyar művek népszerűsítése, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének bemutatása a célja a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán ma délután kezdődő hagyományos zenei versenysorozatnak.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a ZK Liszt termében tartják meg, mely tavaly a járványhelyzet kiatt elmaradt.

A sorozatban már tizennyolcadik zenei megmérettetésen nem csak a Debreceni Egyetem hallgatói versengenek majd, hanem számos zeneművészettel foglalkozó felsőoktatási intézmény is képviselteti magát. Érkeznek zenész hallgatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, a Miskolci Egyetemről és a Széchenyi István Egyetemről is.

„Csaknem az összes magyarországi zenei felsőoktatási intézményből jönnek hozzánk az eseményre. Egyedülálló versenyről és találkozóról van szó, hiszen nagyon színes apparátusú, illetve különféle stílusú műveken keresztül mérik össze tudásukat a fiatal zenészek. Azért is egyedi a rendezvény, mert az országban csak itt van lehetőség arra, hogy kamarazenei csoportok, nem pedig egyéni előadók versenyezhessenek. A hallgatóink számára is fontos lehetőség ez, érzik a presztízsét, és minden évben sokan jelentkeznek. Általában a Zeneművészeti Karon belül válogatót is rendezünk annak érdekében, hogy a legjobbak mutathassák meg, mit tudnak” – mondta el a hirek.unideb.hu-nak ifj. Duffek Mihály, a DE Zeneművészeti Kar Kamarazenei Kabinetjének vezetője.

A megmérettetésre nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező vonós, fafúvós, illetve zongorista hallgatókból álló kamarazene csoportok jelentkezhettek, valamint együttesenként egy-egy gitáros, énekes vagy rézfúvós hallgató is közreműködhet majd.

A XVIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen a legjobban szereplő csoportok az eseményt záró gálahangversenyen léphetnek fel.

A verseny programja:

Március 4. péntek
15:00 – Megnyitó, Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar műsora
17:00 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem műsora

Március 5. szombat
10:00 – Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának műsora
14:00 – Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának műsora
16:00 – Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának műsora

Március 6. vasárnap
10:00 – Díjkiosztó, gálahangverseny

(Sajtóiroda/HP)
Fotó: unideb.hu

Exit mobile version