Hasba szúrta, később pedig megöléssel fenyegette haragosát egy borsodi férfi

Illusztráció: pixabay.com

A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt. A vádhatóság közleménye szerint,

az elkövető Miskolcon hajnalban hasba szúrt egy férfit életveszélyes sérülést okozva, majd egy hónapra rá internetes közösségi oldalon megöléssel fenyegette.

A vádirat szerint az erősen ittas vádlott és a testvére 2022 augusztus elején, hajnalban Miskolcon, az utcán találkoztak a szintén ittas sértettel, majd a testvér és a férfi beszélgetettek. A sértett és a vádlott között amiatt alakult ki vita, mert a sértett ismerkedni akart az elkövető testvérével.

A vádlott a nő barátját telefonon hívta a helyszínre, aki megérkezésekor a sértettet felelősségre vonta, hogy a barátnőjét átkarolta, fogdosta, majd ők ketten távoztak. Az elkövető és a sértett között a vita azonban folytatódott, melynek során a vádlott elővett egy 10 cm pengehosszúságú pillangókést, és azzal a férfit hasba szúrta. A sértett a közelben lévő lakására ment, de a vérveszteség miatt elájult, kórházba szállították, életveszélyes sérülése azonnali műtéti beavatkozást igényelt.

Az eset itt azonban nem ért véget. A kommüniké szerint egy hónappal később a vádlott internetes közösségi oldalon üzenetet küldött a sértettnek, amelyben találkozóra hívta, és azzal fenyegette meg, hogy

most pontosabban fog szúrni, őt is és családját is megöli.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű férfival szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott korábbi szabadságvesztés büntetésének végrehajtásával.

Exit mobile version