Hét klip előzte meg az új Árnyéknyúl-albumot, ami már elérhető minden digitális csatornán

Fotó: Sóvágó Zsolt (Daru film)

A debreceni Árnyéknyúl 2019-es debütáló lemezének folytatásán jó ideje dolgozik már és ahogyan sokan mások, ők is kis adagokban mutatták be az új dalokat, legalábbis azok egy részét. 2021 év végétől 2023 elejéig összesen hét dalt mutattak meg a közönségnek, amelyek mindegyikéhez videóklipet is készítettek, ráadásul mindegyiket maguk alkották meg. Ahogyan a dalokat is. Kreatív erők törtek fel a Domb utca mélyéről.

A Változás cím jól jellemezi a teljes anyagot: történt tagcsere, közben lett saját stúdiójuk a próbatermükben (Ká Stúdió), arról nem is beszélve, hogy maga a világ mennyit változott 2019 óta. Talán többet is, mint szerettük volna.


A dalok és a videók mellett egy podcast-sorozatba is belekezdett a zenekar, ahol az új szerzeményeket elemzik ki hol csak maguk, hol meghívott vendégekkel. A hét videót kapott dal mellett már egy nyolcadik rész is elérhető az Árnyéknyúl YouTube csatornáján, ITT.

És akkor íme a teljes lemez, a közel 38 perces, 12 dalt tartalmazó Változás:


Spotify:

Árnyéknyúl a közösségi médiában: Facebook // Instagram // YouTube.

A korábban megjelent dalokról és azok videóiról is beszámoltunk, ezek itt érhetők el:

Aki pedig CD formátumban szeretné birtokolni az albumot, keresse a zenekart a fent megadott közösségi felületein, ugyanis már elkészültek a példányok!

ÁRNYÉKNYÚL: VÁLTOZÁS (2023. április 14.)

Zene: Árnyéknyúl
Szöveg: Kovács Károly

ének, gitár: Kovács Károly
basszusgitár, vokál: Rutkovszky Dániel
dob, vokál, billentyű (3,6), zongora (1,10), xilofon (12), hegedű (6,9): Urbán Bence

Közreműködött:

Katonka Máté – dob (1,2,12)

Lemezborító és korábbi kislemezborítók: Lillusion Art

Felvétel, mixing, master: Kovács Károly (Ká Stúdió)

Kapcsolódó írásunk:

Exit mobile version