A vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok szervezik meg.
Hétfőn indul a 2023/2024-es tanév őszi érettségi szezonja– írja közleményében az Oktatási Hivatal. A kommüniké szerint,
a magyar nyelv és irodalom, a magyar mint idegen nyelv és a földrajz írásbelikkel kezdődnek at őszi érettségi vizsgái. A vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok szervezik meg. A jelentkezési adatok alapján az idén ősszel 193 intézményben várhatóan 20 524-en érettségiznek, a lebonyolításban 247 érettségi vizsgabizottság működik közre.
A hivatal kiemeli, hogy az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni.
- Az előrehozott (47,3 százalék)
- és a szintemelő (24,6 százalék) vizsgák aránya a legnagyobb,
- ezeket követik a javító (12,7 százalék),
- a rendes (7,6 százalék),
- az ismétlő (4,9 százalék)
- és a kiegészítő (1,7 százalék),
- valamint a pótló vizsgák (1,1 százalék).
A közép és emelt szintű írásbeli vizsgákat október 16. és október 27., az emelt szintű szóbeliket november 9. és 13., a középszintű szóbeliket pedig november 20. és 24. között tartják. A kommüniké szerint az érettségizők várhatóan
több mint 23 200 vizsgát tesznek: mintegy 10 500-at emelt, 12 700-at pedig középszinten. A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban középszintű érettségit 109, emelt szintűt pedig 76 tantárgyból tesznek majd.
Az OH emlékeztetett: ez az utolsó érettségi vizsgaidőszak, amikor még a korábbi vizsgakövetelmények szerint vizsgázhatnak a jelentkezők. 2024. január 1-je után már az új követelmények szerint lehet érettségi vizsgát tenni.
Ez utóbbi alól kivételt képez az ágazati, ágazaton belüli specializációs vizsgáknak egy szűk köre.
írták.
