Az 1953-as legendás, londoni 6:3-as győzelmünk okán november 25-e a Magyar Labdarúgás Napjává avanzsálódott, nem véletlenül. Barátságos mérkőzés ide vagy oda, az angolok 90 éves hazai veretlenségét szakította meg a Puskás Öcsi fémjelezte Aranycsapat, nem lehet elégszer elsorolni a hősök neveit: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Sokan felmondják, mint egy verset, köztük én is.
Nem hiszek abban a lózungban, hogy mi még mindig ebből a csapatból élünk, hiszen egyrészt a történelmet, a hagyományokat nem lehet sárba tiporni, másrészt a mostanában jeleskedő válogatott csak megerősíti a tudatunkban: van közünk ehhez a játékhoz, sőt!
Az M4 Sport délelőtt egyben leadta a hetven évvel ezelőtti mérkőzést, amelyet nyilván sokan, sokszor láttak már a modern technika jóvoltából. A képek önmagukért beszélnek: ott és akkor 11 zseni egyszerre futott csúcsformát. Erre pedig ritkán van példa a labdarúgás történelmében.
Az akkori játékosok közül ma már senki sem él, se angol, se magyar oldalon. Jómagam kétszer még interjúzhattam Buzánszky Jenő bácsival, örök hála a Jóistennek mindezért.
Elvitathatatlan: főhajtást érdemelnek a héroszok, egytől-egyig.