Az új jogszabály egy évvel az önkormányzati választások előtt jelentősen megnehezíti az ellenzék dolgát.
Immár hivatalos: módosította a választási törvényt a Fidesz– írja az euronews. A portál szerint
a jogszabályváltozással megnehezítették az ellenzék koordinált jelöltállítását, eltörölték az időközi választás lehetőségét a választás előtti egy évben, és nem lehet feloszlatni a képviselő-testületeket sem ebben az időszakban.
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott módosító javaslat 130 igen és 51 nem szavazattal ment át a parlamenten. Ez pedig már az európai uniós, és az önkormányzati választásokat is érinti, melyeket az Országgyűlés tavalyi döntése nyomán egy napon tartanak: 2024. június 9-én.
Az új jogszabály értelmében a kompenzációs lista helyzete is nehezedik, hiszen tízezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában kellene jelöltet állítania egy pártnak. Ugyanez érvényes lesz a fővárosra is.
A euronews a cikkében részletez egy másik fontos változást is, miszerint
eddig két párt vagy pártszövetség feloszthatta a városok egyéni kerületeit úgy, hogy csak egy vagy két kerületben kellett egymás ellen indulniuk (a szabály ugyanis az volt, hogy a kerületek „több mint felében” kellett jelötlet állítani a listához). A jövőben viszont a körzetek kétharmadát kell majd lefedni.
A törvény azt is megszabja, hogy a jövő évi önkormányzati választás kapcsán már csak azokat az időközi választásokat lehet lezongorázni, melyekben már elkezdődött a kampány.
A jövőben pedig, ha a választás előtti egy éven belül szűnne meg egy egyéni önkormányzati képviselő mandátuma, nem lehetne időközi választást kiírni, helyette a kompenzációs listákról töltik fel az üres képviselő-testületi helyeket. A törvénymódosítás szerint hasonló szabály vonatkozik majd az országgyűlési választásokra is, a választás előtti egy évben már nem lehet majd időközi választást kiírni, a kieső egyéni jelölt helyére a pártlistáról kerülhetne be egy képviselő
