Február 23-án Erdélyi Nikolett Access Consciousness minősített facilitátor, a Nikolett.com alapítója tartott közönségtalálkozót a Hogyan működik az élet valójában? című, vadonatúj könyve megjelenése kapcsán a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontban.
A Libri könyvesboltban hosszú sor állt, sokan várták Nikolettet. Az olvasók személyesen szerették volna megosztani vele történetüket, az életükben bekövetkezett változások örömét.
Miben segítenek Nikolett könyvei, hanganyagai, videói, tanfolyamai? Nos, nem, azt nem tudjuk meg konkrétan, hogyan működik az élet valójában. Azt viszont igen, hogyan nyissuk ki a szívünket, hogy meghalljuk önmagunkat, s mi működik nekünk a saját életünkben.
Nikolett az Access eszköztárával, és saját életéből vett példákkal hív egy olyan önismereti útra, aminek a végén a legnagyobb kincset találhatjuk meg: kik vagyunk a lecsupaszított önvalónkban, akit nem húznak le a mélybe régóta működtetett mintái, téves hitrendszerei, amelyeket talán generációk óta hordoz magában a családja. Egy olyan térképet kapunk a kezünkbe, melynek segítségével újrateremthetjük az életünket, s olyan választásokat hozhatunk, amelyek előre visznek, nem pedig kényszerből tartanak leláncolva.
– 2023-ban jelent meg az első könyved, Mi az az élet, ami élni akar benned? címmel. Majd két évvel később a második, Hogyan működik az élet valójában?, amelynek címe provokatív, ugyanakkor kíváncsivá tesz.
– Mindig a cím születik meg bennem először. A legelső könyvemét spontán egy hanganyagomban kérdeztem meg a hallgatóktól. Az munkált bennem, hogy ha nem akarnánk megmondani az életnek, mit akarunk tőle, hanem kicsit hátradőlnénk, s hagynánk, hogy beszéljen hozzánk, akkor milyen lehetőségek nyílnának meg előttünk. A második könyvem címe eredetileg az lett volna: „Hogyan működik az univerzum valójában?”, de később átalakult bennem, mert úgy gondoltam, nem szólítana meg annyi embert, mert megfoghatatlannak éreznék. A könyv ugyanakkor nem spirituális útmutató.
A legtöbb embernek van egy belső megélése arról, hogy rossz, elcseszett, valami baj van vele. De nincs! Rájöttem, hogy olyan dolgokkal próbáljuk működtetni az életünket, amik nem megfelelőek számunkra. Például másoljuk a szüleink nézőpontjait, vagy ahogyan éltek, amilyen a kapcsolatuk volt egymással. Mindez akkor is a részünk lesz, ha ellenállunk. Van a kezünkben egy térkép ezek alapján, s e szerint próbáljuk élni az életünket, és csodálkozunk, hogy semmi sem működik.
A könyv címe nem véletlenül lett egy kérdés, nem pedig kijelentés. Nem mondja meg az olvasónak, hogyan működik az élet valójában, hanem kérdésbe viszi. Erre nem mindenki áll készen. Ha változást szeretnénk elérni az életünkben, el kell jutnunk arra a pontra, hogy kérdéseket tegyünk fel magunknak.
Észrevettem, hogy nem is az élet nem működik, hanem a nézőpont. Sokszor egyetlen kérdéssel szét tudod robbantani valakinek a valóságát. Úgymond a teleszkópját kell más irányba állítani, és már meg is szűnik a problémája. A kérdések célja, hogy teret nyissanak. A fix nézőpontok, válaszok bezárnak, beszűkítik a világunkat.
– Milyen koncepció alapján döntöttél a könyvben tárgyalt témakörök mellett?
– Az inspirálta ezt a könyvet, hogy összegyűjtsem az életterületeinkről azokat a témákat, amelyek nagyon erősen hatnak ránk. Azt vettem észre, hogy a legtöbb embernek a következők az alapproblémái: párkapcsolat, család, pénz, saját magával való kapcsolat, siker, test, jövőteremtés. Szoktam olyan live-okat készíteni, amelyekben néhány rész erejéig körbejárunk egy-egy témát. Ezt nagyon szeretik az emberek, s itt figyeltem meg, mi mozgatja őket leginkább. Általában mindenkinek van egy fő problémája, sztorija, amivel megállítja magát. Nekem a test volt, s mindkét könyvemben szó is van róla. Gyakoriak a következő kifogások: majd, ha vékonyabb leszek, lesz párkapcsolatom, elmegyek állásinterjúra és még sorolhatnám. A könyvben lévő témakörök mindenkit meg tudnak szólítani. A fejezetek nem egymásra épülnek, tehát bárhol fel lehet csapni a kiadványt, s találhat az olvasó egy eszközt, egy mondatot, ami átlendítheti az elakadásain.
– Említetted a testünkkel való kapcsolódást. Sokan ellenségként tekintenek rá, pedig próbál kommunikálni velünk. Hogyan lehetünk erre tudatosak?
– A testünk egész életünkben velünk van. Ha kimondom azt a mondatot, hogy „Hallgass a testedre!”, sokan csak néznek értetlenül. A legegyszerűbb módja, hogy elkezdjünk figyelni rá, ha észrevesszük, mit mond evés után. A legtöbben úgy gondolják, semmit. De igen! Ha könnyednek érzed magad, játszva teszed a dolgod, a tested azt mondja: „Köszönöm, nagyon jó és tápláló volt ez az étel!” Ha viszont nem, akkor felpuffadsz, fáj a hasad, fáradtnak érzed magad. Tehát: „Ez az étel nehéz volt nekem!” Folyamatosan mondja a magáét, csak oda kell rá figyelni, s innentől kezdve átalakul a világunk, ha hallgatunk rá.
– Nem győzöd elégszer hangsúlyozni, milyen fontos, hogy mindig legyünk kérdésben. Melyek azok az alapvető kérdések, amiket nap mint nap használsz?
– A legegyszerűbbeket teszem fel magamnak. A kérdéseknek az a lényegük, hogy ne legyen rájuk egyértelmű válasz. A kedvencem az, hogy „Kihez tartozik ez az érzés, ez a gondolat?”, ami arra próbál utalni, hogy a testünkben generálódó érzések 99%-ka nem a miénk, mert olyanok vagyunk, mint egy rádióállomás – pontosan vesszük a jeleket. Egyszer, az egyik kolléganőmmel Balatonfüreden jártunk és beültünk egy kávézóba. Annyira belenyilallt a csípőmbe a fájdalom, mint még soha. Az első gondolatom az volt, hogy „Na, vajon kinek fáj a csípője?” – pusztán csak ott volt bennem az éberség, hogy a testem jelez valamit. Ez nem egy szokványos gondolat ebben a világban. Sok ember meg sem engedi magának, hogy azt feltételezze, nem hozzá tartoznak a gondolatai. Erre is van egy történetem!
Amikor a volt férjemmel még együtt voltunk, s ő Amerikában, én pedig Budapesten éltem, akkoriban kezdett beindulni a vállalkozásom. Felvettem egy asszisztenst. Emlékszem, egy vasárnap reggel, ébredés után megjelentek bennem a következő gondolatok: mit képzelek magamról, felvettem egy asszisztenst, de azt sem tudom, miből fizetem ki a bérét. Most már két emberért vagyok felelős és így tovább. A délelőtt folyamán teljesen beleforgattam magam ezekbe, s nagyon mélyre vittek. Délután 2-kor, amikor San Fransisco-ban reggel lett, felébredt a volt férjem és felhívott telefonon. Megkérdezte, hogy vagyok, és megosztottam vele mindent. Azt mondta, szerinte nem hozzám tartozik, hanem hozzá. Hozott egy rossz üzleti döntést, és lehet, elveszíti a vállalkozását, s ki kell rúgnia az asszisztensét. Ott ültem és abban a pillanatban minden negatív érzés eltűnt belőlem, mintha sosem lettek volna.
Vannak még hasonlóan kedvenc kérdéseim: „Hogyan lehetne ez ettől is jobb?”, „Mi egyéb lehetséges, amire eddig nem gondoltam?” Sokszor olyanok vagyunk, mint azok a lovak, akikre felteszik a szemellenzőt, hogy kizárják számukra a külvilágot, ne érje őket annyi impulzus. Sok esetben saját magunkra tesszük rá a szemellenzőt. Ha lekerül, rájövünk, hogy egy egész univerzum van körülöttünk. Az utóbbi kérdések abban segítenek, hogy a beszűkült állapotból, amiben vagyunk, kizökkentsenek.
Ebben az univerzumban, ezen a bolygón minden tudatossággal van átitatva. Az összes állat, növény hajlandó birtokolni az éberséget. A 2004-es cunami után, amikor az emberek elmentek kagylót gyűjtögetni, az elefántok, akik 10 éve ki voltak kötve, eltépték a láncaikat és a hegyekbe vonultak. Minden élőlénynek éberség van a tudatosságában. Mi, emberek vagyunk az egyedüliek, akik nem a belső tudásukat követik, hanem a gondolataikat. Nem kondicionáltak arra bennünket, hogy bízzunk ebben a tudásban. Ha mondjuk rossz érzésed van valamivel kapcsolatban, az azt jelenti, hogy valószínűleg nem lesz jó neked. Ezek az apró jelek mindig ott vannak az elején, s ha sok kérdésed van, mindig vezetve vagy és megtalálnak a megfelelő lehetőségek.
– Itt lehetne behozni a generációs mintázatokat, amelyek alapján a legtöbb ember éli az életét. Hogyan lehet ezeket megszüntetni, hogy ne szolgáljanak szemellenzőként az életünkben?
– Az egyetlen dolog, amit nem tudunk megváltoztatni, az az, amiről nem vagyunk hajlandóak tudomást venni, amit elrejtünk magunk elől. A változáshoz vezető út első lépése mindig a felismerés. Tehát, először addig kellene eljutni, hogy valaki ráébredjen, úgy éli az életét, ahogyan lemásolta a szüleiét. Ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amiket gyerekkorában hallott. Akkor utálta, de mégis bekerültek a világába. Sokszor nem is tudjuk, hogy nem vagyunk önmagunk. A legtöbben 35 éves korukra az addig kialakult mintázatok sorozatában élik a mindennapjaikat. Ezeknek semmi köze sincs a valósághoz. Ha ezt felismertük, jöhet a második lépés: „Ki vagyok valójában?” A férfiak és a nők gyakran ezért esnek át 50 éves korukban az életközepi válságon. Rájönnek, nem működik az életük, de nem értik, miért.
És még folytathatjuk a kérdések sorát: „Ki lennék a gyerekkorom, a szüleim nélkül?”, „Ki lennék a sztorim, a traumáim nélkül?” A legtöbben itt elindulnak a „majd megszerelem magam” úton. Itt jön a lényeg! Nem megszerelni kell magad, hanem elfelejteni azt a sok hülyeséget, amit tanultál. Ezeket a rétegeket kell leszedni magadról, és miután lekerültek, ott maradsz te, s megtalálod önmagad az alján. Nem kell kitalálni, ki vagy te! Ez így ijesztően is hangzik, mintha kívül keresnéd önmagad. Mindig ott voltál a rétegek alatt, csak le kell rántani őket.
A mintákat fel kell ismerni, s elengedni. Az elengedésre szintén nagyon jó technikák vannak a könyvben. Amikor elcsípjük egy-egy rossz berögződésünket, nagyon fontos, hogy ne bántsuk magunkat. A változásba hozzunk be könnyedséget, élvezzük az utat, mert így sokkal gyorsabb és könnyebb lesz. Apró lépésekkel mindent meg lehet változtatni. Kis választások visznek el a nagy változásokhoz. Például, ha hívnak telefonon, és nem akarsz beszélni, nem veszed fel. Mennyire választod önmagad? Mennyire adsz teret magadnak? A legtöbben ott rontják el, hogy ősrobbanásszerű fordulatokra számítanak, de ez nagyon ritka.
– Nem könnyű magunkat választani, illetve ott a környezetünk, melynek tagjai esetleg nem nézik jó szemmel mindezt.
– Ez nem lesz egy népszerű mondat: ha kell, egyedül is megyek. Amikor rájöttem, hogy nem vagyok önmagam, eldöntöttem, ezt megváltoztatom. Elköteleződtem amellett, hogy felfedezem, mi lehetséges számomra. Rá kellett döbbennem, hogy nem fog velem tartani mindenki ezen az úton. Ezt elfogadtam. És igen, lett néhány ember, aki lemorzsolódott. Pontosan tudom, hogy ha maradnak, visszahúztak volna, és nem tartanék ott, ahol most.
– Viszont itt van Palacskó András, az Access Consciousness vezető magyarországi facilitátora, aki a könyved előszavát írta. Hogyan segített az utadon?
– Ő indított el rajta. Ha valaki csak András sorait olvassa el a könyvből, már nyert. Annyi értékes gondolat, összefüggés van benne. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a barátomnak mondhatom, s sokat tanultam tőle megengedésről, elfogadásról, nézőpont-nélküliségről. Azon emberek egyike, aki nemcsak tanítja, hanem éli is mindezt. Ahhoz, hogy valaki jó facilitátor legyen, elengedhetetlen, hogy ne legyenek nézőpontjai. Ezt kaptam Andrástól. Az ítéletmentességgel végtelen teret ad az embereknek. Ha valaki ”csak” LÁT téged, szabad lehetsz. Az a célom, hogy sokaknak ez az ember legyek! A legtöbben az életük 99%-át védekezésben töltik. Mikor jön a következő pofon, ítélet? Ha viszont nem jön, elkezdik leengedni a falaikat. Pusztán csak ennyivel sok-sok trauma oldódhat fel valaki életében. Ennyire egyszerű az élet, mi pedig túlbonyolítjuk.
– Az idei évre milyen terveid vannak?
– Az elmúlt 6 évben nem álltam meg egy percre sem. Folyamatosan építettem a vállalkozásomat, de most rájöttem, kicsit meg kell állnom. Felismertem, sikerült odáig elérnem, hogy már mindez megtart engem. Sokan egész életükben csak építkeznek. Azt üzenem, hogy relaxáljanak, hiszen ebből a térből lehet teremteni. Mint már említettem, az én sztorim a testem, amivel megállítom magam. Azt vettem észre, hogy akkor adok magamnak teret, ha a testem erőteljesen jelez. Az idei évet lazábbra szeretném venni, pontosan emiatt.
Március végén lesz egy Access Consciousness Alapozó kurzusom, illetve angol nyelven többet is fogok tartani. Az egyik például Olaszországban, egy három napos testtanfolyam lesz. A közelmúltban rendeztünk egy 400 fős tanfolyamot Budapesten, ami a világ egyik legnagyobbja volt. Ez fantasztikus érzés!
Jelenleg járom az országot a könyvdedikáló turné kapcsán, amit nagyon szeretek. Van egy Briliáns tagság nevezetű havonta megújuló online tagság az oldalamon, amelynek keretében bővebben beszélek az említett témakörökről. Próbálok inspirálni másokat, és napi eszközöket nyújtani, hogy érezzék, nincsenek egyedül. Az az álmom, hogy 5000-en legyünk a tagságban. Idén elindul az angol nyelvű weboldalam, márciusban pedig megjelenik az első könyvem angol nyelven is – mondja Nikolett örömmel.
Hogyan működik tehát az élet valójában? Úgy, hogy az önmagunknak feltett kérdések kapcsán nyitva hagyjuk a válaszokat, és engedjük, hogy az élet meglepjen. Nikolett lelkesedése, és saját élete jó példa arra, hogy bármit meg lehet változtatni. Mi más lehetséges még, amire nem is gondoltam?
