A szerdán kezdődő Sziget fesztivál két legdrágább fellépője Justin Bieber és Dua Lipa, a nagyszínpados sztárelőadókra fordított költségvetés nagyságrendileg több millió euró – mondta a rendezvény főszervezője kedden az MTI-nek.
Kádár Tamás a fesztivál keddi sajtóbejárásán beszámolt arról, hogy a 2019 után újra megvalósuló, immár 28. Sziget szerdai, pénteki és szombati napja máris csaknem teltházas, így mindenkit arra kérnek, időben érkezzen a rendezvényre.
A főszervező azt mondta, Justin Bieber (pénteken lép fel) és Dua Lipa (szerdán) mellett a többi nagyszínpados headliner, azaz fő fellépő is csupa világsztárból áll, és hasonló árkategóriába tartozik. A fellépők között lesz az Arctic Monkeys, a Tame Impala, Calvin Harris, a Kings of Leon, a friss Grammy-díjas ausztrál Rüfüs du Sol és Stromae is. A nagyszínpad előtti teljes küzdőtér területe csaknem 4000 négyzetméter.
A legtöbb elővételes bérletet az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Franciaországból, Németországból és Olaszországból vásárolták a Szigetre. Naponta több mint 150 koncert, előadás és egyéb program, a hat nap alatt mintegy ezer produkció mutatkozik be az 54 programhelyszín valamelyikén. A zene mellett idén is lesz cirkusz, utcaszínház, stand-up és kabaré, tánc és filmvetítés, vurstli és még sok minden más.
(MTI/HP)
