Huszadszor bajnok a Liverpool

Fotó: Liverpool FC

Szoboszlai Dominikkal a fedélzeten, négy fordulóval a bajnokság vége előtt gálával biztosította be bajnoki címét a Pool az Anfielden.

Egy esztendő sem telt el, hogy Arne Slot elfoglalta helyét a Liverpool kispadján, a Premier Liga 2024-25-ös kiírásában máris bajnoki címet ünnepelhet csapatával. A Vörösöknek vasárnapi meccsükön a Tottenham ellen az Anfielden egy döntetlen is elegendő lett volna, hogy az Arsenallal szemben behozhatatlan előnyre tegyenek szert. 

Ettől függetlenül a Spurs szerzett vezetést Solanke révén pontrúgás után, ám négy perccel később a tizenhatoson belül Szoboszlai keresztpasszát Luis Diaz találta el tökéletesen, így egyenlített. Tíz percet sem kellett várni, majd Gravenberch legurításából Mac Allister mozgott tiszta lövőhelyzetre, és védhetetlen bombával módosította 2-1-re az eredményt. Úgy tűnt, a Pool minden kérdést le szeretne zárni, hiszen a 34. percben Cody Gakpo szemfüles találatával már 3-1-re vezettek a hazaiak, a felek így vonultak félidei pihenőre.

A második felvonás szűk húsz percig nem hozott gólt, ám Szoboszlaiék mégsem álltak le. A magyar válogatott csapatkapitánya Mohamed Salaht szolgálta ki hibátlanul, az egyiptomi játékos pedig nem rontott: 4-1. S, hogy teljes legyen a bajnoki gálaünnep, még egy ötödik is sikerült Arne Slot legénységének, Udogie balszerencsés öngóljából. 

A Premier Liga bajnoka a Liverpool FC

A végeredmény 5-1 lett, amely egyet jelentett: huszadik alkalommal emelheti magasba a bajnoki trófeát a Liverpool! 

Exit mobile version