Huszonegy évvel ezelőtt rázta meg az egész világot 2001. szeptember 11-i terrortámadások eseménysorozata – hívta fel a figyelmet a szomorú évfordulóra a Telex. A 2977 halálos áldozatot követelő terrortámadásban géprablók térítettek el négy járatot, amiből kettő Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) tornyaiba csapódott, a harmadik gépet a Pentagon épületébe vezették, még a negyediket sikerült visszafoglalniuk az utasoknak, így az egy mezőn csapódott a földbe – az eredeti célpont vélhetően a Capitolium vagy a Fehér Ház épülete lehetett.
A szeptemberi 11-i terrortámadások huszonegyedik évfordulójáról többen is megemlékeztek. Novák Katalin, köztársasági elnök azt írta közösségi oldalain, hogy a támadással „véget ért a béke és a nyugalom korszaka, a világ megváltozott.”
