Idén is elmarad a Sziget Fesztivál

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A szervezők már 2022-re készülnek.

Idén is elmarad a Sziget Fesztivál, a szervezők közleményben tudatták a hírt, miszerint 2022-ben tér vissza Magyarország legnagyobb zenei rendezvénye.

Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről. Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk.

írja a közleményben Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

Hozzátette: két fesztiválmentes esztendő mindenkinek, aki a fesztiválokhoz kapcsolódik, rendkívül megnehezítette az életét, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenekelőtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.

emelte ki Kádár Tamás.

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a 2021-es év nem csupán Sziget Fesztivál, de a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál nélkül múlik el. Utóbbi két rendezvény szervezői március közepén döntöttek a halasztásról. A debreceni Campus Fesztivál megtartásáról vagy következő évre csúsztatásáról egyelőre nincs hír, a szervezők korábbi közlése szerint

legkésőbb június elején tudnak végleges döntést hozni a fesztivállal kapcsolatban, figyelembe véve, hogy addig a kormány nem hoz a tömegrendezvények megtartását egyértelműen tiltó rendeletet.

nyilatkozta Miklósvölgyi Péter március közepén.
Exit mobile version