Idén is lesz Állatok Karácsonya Debrecenben

December 27-én a Nagyerdei Kultúrpark idén is várja látogatóit az Állatok Karácsonyára.

10 és 11 órától az érdeklődők szakvezetéssel kísért állatkerti sétán vehetnek részt, melynek során megtekinthetik az állatok ünnepi ebédjének felszolgálását. A közös séta során többek között a pápaszemes pingvineket, a fehérkezű gibbonokat, a kis pandákat, a tarvarjakat, az észak-kínai leopárdot és az ázsiai oroszlánokat lepjük meg kedvenc csemegéikkel.

11 órától az állatkert idén is „Szülői értekezletet” tart az örökbefogadó szülők számára, hogy együtt idézzék fel a kert és a pártfogolt állatok életének idei legizgalmasabb pillanatait.

A kicsik kocsikázhatnak a csacsifogaton

A karácsonyi totót helyesen kitöltő látogatóink állatkerti belépőt nyerhetnek.

Állatkerti belépővel rendelkezők számára a programokon való részvétel díjtalan.

Minden kikapcsolódásra vágyó gyereket és felnőttet vár a Nagyerdei Kultúrpark 9-16 óráig.

Exit mobile version