Időjárás: Erős, migrénes fejfájást okozhat a front

Fotó: Kiss Lóránt

Vasárnap délelőtt főként keleten az eső, zápor mellett még egy-egy zivatar előfordul. Délután a felhőzet szakadozásával ismét labilizálódik a légkör és az Alföldön, Északi-középhegységben helyenként, a Dunántúlon (elsősorban csak a nyugati, délnyugati határvidéken) néhol kialakulhatnak zivatarok – írja a kiderül.hu.

Zivatarban intenzív csapadék, kisebb méretű jég, néhol viharos szél (~60 km/h) lehetséges. Hétfőn hajnaltól egy délnyugat felől felvonuló csapadékzónához társulva az országban több helyen várható 15-20 mm-t elérő eső.

Főként a Dunántúli-középhegységben, Pest megyében, Nógrádban helyenként 30 mm körüli összeg is hullhat. Az eső, zápor mellett zivatarok is várhatók. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon, majd délutánra a középső országrészben is több helyen viharossá (60-70, Dunántúli-khg. 70+ km/h) fokozódik. Délután a Dél-Alföldön heves zivatarok kialakulására is nagy eséllyel számíthatunk, 80 km/h feletti szélrohammal és nagy méretű jéggel. Estére a zivataros csapadékgócok a keleti, északkeleti országrészre korlátozódhatnak – írják.

A kiderül.hu orvosi előrejelzése szerint,

ismét egy hullámzó frontálzóna okoz kellemetlen tüneteket. A csapadék kimossa az allergén virágport a levegőből, ezért az allergiások kicsit fellélegezhetnek. Görcsös migrénes fejfájás kialakulhat.

Exit mobile version