Időutazás többféleképpen – Az Országos Színházi Találkozó e heti kínálata

Forrás: Csokonai Színház

Az elmúlt évek egyik legnagyobb amerikai Broadway-sikerével, Tracy Letts 2007-ben bemutatott Augusztus Oklahomában című tragikomédiával folytatódik az Országos Színházi Találkozó.

A darabot, amely egyszerre izgalmas krimi, frenetikus vígjáték, megrendítő családi dráma, Ráckevei Anna pár évvel ezelőtti remeklése után most a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában, Vándor Éva főszereplésével láthatják a debreceniek.

Forrás: zentheszinhaz.hu
Az Esőember 

A történet hőse egy pökhendi és magabiztos yuppie, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek közé. Az sem tudja megváltoztatni, hogy rég nem látott apja meghal; viszont megrázza a tény, hogy nem ő az örökös.

De ki örökölte a dollármilliókat?

Forrás: Csokonai Színház

Az illető egy zárt intézetben él, egy autista zseni, aki nem más, mint saját testvérbátyja, akinek a létezéséről eddig fogalma sem volt. A komikus és érzelmes pillanatokat elegyítő darabot a Veszprémi Petőfi Színház mutatja be június 8-án 19 órától Oberfrank Pál és Szalay Bence főszereplésével a Csokonai Fórum Latinovits termében.

A Sirály

Csehov kétségei, töprengése az emberi kapcsolatokról, tehetségről, színházi értékekről, alkotásról sokadjára is megunhatatlanok.

Sirályban mindenki végzetesen másba szerelmes, így mindenki boldogtalan. A kérdésre, hogy a történet mennyire komikus vagy tragédiába illő, ebben az évadban a Gárdonyi Géza Színház művészei próbáltak választ találni.

Az egri előadást június 9-én 18 órától nézhetik meg a Kóti teremben.

Fotó: Kiss Lóránt
Az Idétlen időkig

Ki ne emlékezne a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb filmvígjátékára, melyben az életunt Phil a Mormota-nap eseményeiről közvetítve időhurokba kerül.

A Móricz Zsigmond Színház idén egy igazi különlegességgel szolgált közönségének, mikor Magyarországon elsőként tűzte műsorára a népszerű filmvígjáték musical változatát.

Az Idétlen időkig nyíregyházi feldolgozása június 10-én látható a Csokonai Fórum Latinovits termében.

Kályha Kati 

Legújabb bemutatójával, Szálinger Balázs Kályha Kati című előadásával érkezik Debrecenbe június 11-én a Radnóti Színház.

Kályha Kati sűrű drámaiságú, nyelvében szikár, poétikus színdarab, ami történelmi hitelességgel beszél Erdély 1918-19-es román megszállásáról egy nagybányai közösség életén keresztül. Trianon-dráma.

Az impériumváltás megélése, a történelmi Magyarország megszűnése olyan trauma volt a magyarság számára, melynek hatása ma is érezhető. De a darab és az előadás mondanivalója ennél sokkal általánosabb érvényű.

A hatalomról szól, az identitáskeresésről, a valahova tartozásról, a túlélésről és a belehalásról.

Az előadást Rusznyák Gábor rendezte a címszerepben Kováts Adéllal, de a társulat szinte valamennyi tagja látható lesz a produkcióban.

Forrás: radnotiszinhaz.hu
Exit mobile version