Ifi kosárlabda BL: litván, spanyol és görög ellenfelet kapott a Team Debrecen

Litván, spanyol és görög ellenféllel csap össze a házigazda Team Debrecen a férfi kosárlabda ifjúsági Bajnokok Ligájában, melynek küzdelmeire április 2. és 8. között kerül sor a hajdúsági városban.

Az U18-as klubcsapatok számára kiírt ifi BL második kiadásának hétfői sorsolásán Báder Márton, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke közölte, öröm az MKOSZ számára, hogy Debrecen továbbra is élvezi a nemzetközi szövetség bizalmát.

„Remek tornák zajlottak le itt az elmúlt években, többek között tavaly az U19-es férfi világbajnokság vagy 2022-ben az U17-es női vb. A szervezés mindig magas színvonalú, a város neve már garanciát jelent a kiváló lebonyolításra” – jelentette ki Báder Márton.

Széles Diána alpolgármester szerint Debrecen igazi kosárvárossá nőtte ki magát, szinte minden iskolában lehet kosárlabdázni, és az ifi BL alkalmával a gyerekek közvetlen közelről nézhetik majd a fiatal hősöket az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Dávid Kornél, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos az esemény nagyköveteként úgy vélekedett, hogy minden korban fontos a tudás összemérése.

„Erre pedig ez az egyik legjobb torna, amely nagyon fontos az európai kosárlabda jövője szempontjából is” – tette hozzá.

A házigazda Team Debrecen az A csoportban a litván Rytas Vilniusszal, a spanyol Lenovo Tenerifével és a görög Promitheasz Patrasszal száll majd szembe.

A viadalon 9 országból 13 együttes vesz részt. Az első, tavalyi tornán még csak 10 gárda szerepelt a törökországi Bursában, és a végén a bosnyák Igokea m:tel ünnepelhetett.

(MTI/HP)

Exit mobile version