Ifjú zeneművészek Debrecenben

Kép: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar

Hétvégén elkezdődött a Zenés esték a Nagyerdőn hangversenysorozat a Debreceni Egyetem (DE) Zeneművészeti Karán (ZK). A 21. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájában zajló gálaesteken a mesterkurzusokat tartó professzorok és tanítványaik adnak ingyenes hangversenyeket.

Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója megnyitó beszédében felhívta rá a figyelmet, hogy a koncertek július 22-ig, minden este 19 órától kezdődnek a DE ZK Liszt termében. A július 23-án a Kölcsey Központban debütáló ifjúsági világzenekar koncertjére idén is díjtalan a belépés, viszont a helyek száma véges, ezért akik szeretnének részt venni a Vásáry Tamás és Bolyky Zoltán által vezényelt hangversenyen, mielőbb keressék fel a Kölcsey Központ jegypénztárát és regisztráljanak.

A szombati Fuvola és rézfúvós gálát Horváth Bence trombitaművész 10 tanítványa nyitotta meg, Eric Ewazen Concert Fanfare művét előadva trombitán, ezzel zárva az 5 napos kurzust. Ezt követően Káip Róbert harsonaművész nemzetközi hallgatókból álló harsona osztálya lépett színpadra, akik Andrew C. Fox Fanfare for Trombones, művét játszották el, valamint előadásukban felhangzott John Williams Concertojának – Dávid-témája Balogh Sándor átiratában

A tömbösített hangversenysorozat első napján ezt követően a rendezvény professzorai zenéltek a közönségnek. Váradi Judit zongoraművész Horváth Bence trombitaművésszel vitte színpadra Georg Philipp Telemann Hősi indulóját, amelyhez a trombita mellett az orgonakíséret biztosított templomi hangzást.

Ezt követte ugyancsak a két fenti művész előadásában George Enescu Legendája.

Seres Dóra fuvolaművész, Mogyorósi Éva zongoraművész kíséretével játszotta el Lowell Liebermann Szonáta op. 23. darabját. Káip Róbert harsonaművész, Richter Edit zongoraművésszel Jean-Michel Defaye Á la Maniére de Stravinsky című művét adta elő.

A gála egyik különlegessége volt Jörg Widmann Air című darabjának Kovalcsik András általi megszólaltatása, mely során a művész által fújt vadászkürt a zongora húrjait rezegtetve különleges hangzást varázsolt a Liszt terembe.

A Fuvola- és rézfúvós gála zárásaként pedig Jacques Castéréde Szonatina című lágy hangzású darabja hangzott el Horváth Bence trombitaművész, Káip Róbert harsonaművész és Richter Edit zongoraművész triójának előadásában.

A vasárnapi Ének és hegedű gálán Korcsolán Orsolya hegedűművész a bécsi Pálffy-palotában működő Musikschule in Wien igazgatója, fia Sugár Nátán zongorakíséretével adta elő Ludwig van Beethoven F-dúr „Tavaszi” szonáta op. 24. darabját.

Az est egyik kuriózuma Csemiczky Miklós Így írtok ti darabjának ősbemutatója volt, mely Báthori Éva operaénekes, érdemes- és kiváló művész előadásában hangzott fel, Kozma Dávid zongoraművész közreműködésével. A hangverseny záró számaként Richard Strauss Esz-dúr szonátáját Korcsolán Orsolya hegedűművész és Boda Balázs zongoraművész szólaltatta meg.

A mesterkurzusok egyik legújabb professzora Huszárik Kata, Karinthy Frigyes A rossz tanuló felel című zseniális írását vitte színpadra.

Forrás: Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Szervezőiroda

Exit mobile version