Így vigyázza Merkelt a TEK

A Terrorelhárítási Központ (TEK) felkészült a hétfőn Budapestre látogató Angela Merkel német kancellár és az őt kísérő delegáció fogadására és biztosítására – közölte a szervezet az MTI-vel.

A TEK a jogszabályok alapján folyamatosan összehangolja és irányítja a védelmi feladatok megszervezésében és végrehajtásában részt vevő szervezetek tevékenységét.
    Az elmúlt hetekben a TEK az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) közösen és a német partnerszolgálat szakembereivel együttműködve készítette elő a látogatás biztosítását.
    A TEK és az ORFK minden személy- és létesítményvédelmi intézkedést életbe léptetett, illetve a látogatás végéig fenntart, amely a biztonsági és szakmai protokoll szerint szükséges – írták, pontos részletek említése nélkül.
    Hétfőn, a látogatás idején a védett személyek által igénybevett útvonalak mentén időleges terelésekre, illetve bizonyos területek és épületek vonatkozásában korlátozásokra vagy lezárásokra lehet számítani, amelyekről a hatóságok tájékoztatják a közvéleményt.

(MTI)

Exit mobile version