Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzataés a Debreceni Művelődési
Központ Józsai Közösségi Házaés a Józsai Település- és Közösségfejlesztő
Egyesület a település intézményeivel, civil szervezeteivel, egyházaival,
közösségeivel együtt szervezi meg a 2015-ös esztendő adventi eseményeit.
A korábbi esztendők hagyományos rendezvényei mellett, több új programmal
szeretnék meglepni Józsa lakóit, vendégeit. A település apraja-nagyja egyaránt
talál a gazdag kínálatból lehetőségeket a közös ünneplésre.
Rendezvényeikkel (koncertek, kézműves foglalkozások, mesematiné kiállítások,
vásár, stb.) szeretnének méginkább nyitni a lakosság felé, s a közösséghez
való tartozás érzését erősíteni,együtt megélni az érzést: „JÓZSÁN ÉLNI JÓ!”.
A részletes program megtalálható a szórólapokon, plakátokon, a Debreceni
Művelődési Központhonlapján, facebookoldalán, a DMK JózsaiKözösségiHáz
facebookoldalán, valamint a Józsaneten.
Helyszín: a DMK Józsai Közösségi Ház belső terei és a Józsapark piactere
Részletes program:
KÜLDÖK EGY LÁNGOCSKÁT SZÍVEM MELEGÉBŐL… – ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
A „Hit, Remény, Öröm, Szeretet” jegyében
Együttműködőpartnerek: történelmiegyházak, oktatási-nevelésiintézmények, civilek
November 29.,december 6., 13., 20., 16.30–17.00
I. vasárnap:
REFORMÁTUS EGYHÁZ SZOLGÁLATA
Közreműködnek:az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda óvodásai és óvónénijei
II. vasárnap:
RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ SZOLGÁLATA
Közreműködnek: a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolatanulói, a Muzsikáló Egészség
Alapítványi Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és tanárai
III. vasárnap:
GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ SZOLGÁLATA
Közreműködnek: a Debreceni Gönczy Pál Utcai Óvodaóvodásai
KÖZÖS ÉNEKLÉS
IV. vasárnap:
A HÁROM TÖRTÉNELMI EGYHÁZ EGYÜTTES SZOLGÁLATA
Közreműködnek: aDebreceni LorántffyZsuzsannaÁltalánosIskolatanulói
November 29.,vasárnap, 17.00
ADVENTI HANGVERSENY
A JózsaiReformátusEgyházközségSzigethyGyulaKórusaés a
DE Konzervatóriumánakhallgatóiegyháziénekfeldolgozásokatmutatnak be.
Vezényel: Nagy Csaba karnagy
Helyszín: DMK JózsaiKözösségiHáz, Színházterem
December hónapban –előzetesegyeztetésszerint
“ADVENTI MANÓGYÁR”-kézművesfoglalkozásokóvodáscsoportok részére
Helyszín: Méliusz Juhász Péter KönyvtárJózsaiFiókkönyvtára
December 10.,csütörtök, 17.00 órától
“ÉGI SUGALLAT”- Gabriella Jade józsaiköltőésírókönyvbemutatója
Helyszín: Méliusz Juhász Péter KönyvtárJózsaiFiókkönyvtára
December 10.,csütörtök, 17.00
ADVENTI KÖSZÖNET DÉLUTÁN
Köszöntőtmond: Balázs Ákos, Józsatelepülésönkormányzatiképviselője
ésJuráskóRóbert, a JózsaiTelepülés- ésKözösségfejlesztő Egyesület elnöke
Műsor: Opera-operettgála
Közreműködnek: dr. Mohos Nagy Éva tanítvcányai: Kovács Csilla, Nagy Kira, Biri Gergely, Antoni Norbert
December 12., szombat, 10.00–13.00
“ADVENT, ADVENT EGY KIS GYERTYA ÉG”-kézművesfoglakozásgyerekeknek
Helyszín: Méliusz Juhász Péter KönyvtárJózsaiFiókkönyvtára
December 13.,vasárnap
„KARÁCSONY KOPOGTAT”- AdventiCsaládi Nap
Délelőttiesemények: 10.00–15.00
„ÜZENJ!” – Üzenőfal
„Angyaliüdvözlet” – angyalfotókészítése
JózsaiBetlehemmegtekintése
A Gyermekrajz-pályázatkiállítása
Kézművessarok
Lelkibetérő
Teaház
Luca székkészítése
Ólomöntés
Luca-búzaültetés – Lucázás
Nagyanyómeséi – kiscsoportosmesematiné a legkisebbeknek
Mézeskalácskészítés
Délutániesemények: 15.00–18.00
Színházterem: Színpadiprogramok
Közreműködnekaziskolák, óvodákés a DMK JózsaiKözösségiHázközösségei
Előtér: kézművesfoglalkozások
Üvegművesbemutató
Teaház
Koszorúmellett:
BETLEHEMES JÁTÉK
TŰZZSONGLŐRÖK FÉNY-TŰZ JÁTÉKA
VENDÉGLÁTÁS: sülttök, forraltbor, “csokiszökőkút”, kenyérlángos, forrócsoki
December 13., 10.00–19.00
KARCSONYI CSENGETTYŰ– kézművesvásárésbemutató
Apróajándékok, díszek, kézművestermékekvására, aholnemcsakvásárolnilehet, hanem
jóötleteketszerezniéstechnikákattanulni.
December 22.,kedd, 17.00
„A FURULYASZÓ SIMOGASSA LELKEDET”-kamarakoncert
Közreműködnek: dr. BorosnéToplenszki Tímea, Kiss Ernő, Kovács Zoltánné Krisztina,
Majoros Zsoltés a MEA Citerazenekar (MuzsikálóEgészségAlapítványiAlapfokú
MűvészetiIskolatanulói )
Helyszín: DMK JózsaiKözösségiHázSzínházterem
