Ilyet ritkán olvasni: nagyon kicsit kevesebb adót fogunk fizetni

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt javasolja a kormánynak, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökkenjen – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten sajtótájékoztatón azután, hogy tájékoztatta a Fidesz-KDNP frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről.
 

A Fidesz azt szeretné, hogy a 2016-os büdzsé az adócsökkentés költségvetése legyen – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
   
A politikus közölte: a kormány szerdán tárgyalja a 2016-os költségvetés tervezetét és a hozzá kapcsoló adójogszabályokat. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály kedden tájékoztatást adott a Fidesz- és a KDNP-frakció összevont elnökségi ülésén, ahol a kormánypárti képviselőcsoportok megoszthatták szempontjaikat a tárcavezetővel – mondta Rogán Antal.
    
A frakcióvezető hangsúlyozta: az elmúlt öt év bebizonyította, hogy Magyarország 2010-ben kezdett reformjai működnek, hogy a polgári kabinet az adócsökkentés kormánya, és "szeretnénk, ha az maradna a jövőben is".

(MTI)
Exit mobile version