Júniusban örömködtünk azon, hogy megszületett Debrecen első kistigrise. Dáriusz azóta már elmúlt 6 hónapos, nemrégiben pedig megszülettek kistestvérei, akiket kedden mutattak meg először a nyilvánosságnak: a kisfiú és és a kislány is nagyon vadóc, érdemes megnézni Pénzes László kollégánk fotóit!
A kis szibériai tigrisek szülei, Miska és Róza 2014-ben érkeztek meg Debrecenbe és a Nagyerdő fái alatt hamar egymásra is találtak, s immár három utódot adtak a cívisvárosnak.
A világon mindössze mintegy 3600 tigris él, ebből 1831 állatkertekben, rezervátumokban. Európában évente 10-15 szibériai tigris születik. A Debreceni Állatkert és Vidámpark 1973 óta mutat be tigriseket. Több, mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként idén végre egészséges utódokkal gyarapodott az Európai Fajmegmentő Program (EAZA EEP) Debrecenben.
