Itt az előzetes: új magyar romantikus vígjáték érkezik a mozikba Valentin-napra

Részlet a Beléd estem című filmből

Megérkezett az előzetese annak az új magyar vígjátéknak, amin a Futni mentem és a következő Herendi-film, a Szenvedélyes nők producerei, Kárpáti György és Berta Balázs dolgoznak. A Beléd estem című magyar romantikus vígjátékot ezúttal Tiszeker Dániel (Sohavégetnemérős, Nyugati nyaralás) rendezi, a főbb szerepeket pedig Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Pokorny Lia, Szerednyey Béla és Kovács Lehel alakítja, a film premierje pedig 2026 februárjában várható.

Az alkotás a korábbi Herendi-filmekhez hasonlóan közvetlen állami támogatás nélkül készül, a film két producere azt nyilatkozta a Forbes-nak, hogy a filmet 450 millió forintból készítik. A költségvetést hitelből, a film előzetes értékesítéséből, szponzori beszállásokból és taóból fedezik, és igénybe veszik a hazai gyártásokra vonatkozó 30 százalékos adókedvezményt.

„Rendezőként számomra nincs erősebb humortípus, mint a magunkra ismerés. Amely ott van a Sohavégetnemérős csajozós jeleneteiben, a Nagykarácsony ünnepi nosztalgiájában, valamint a Nyugati nyaralás retro pillanataiban is. A kilencvenes évek különösen fontos a számomra, hiszen fejből énekeltük az iskolapadban a Rapülők sorait, őrjöngve drukkoltunk vasárnap esténként a mieinknek a Játék határok nélkül-ben, rajongva idéztük a kor szórakoztató vígjátékait és mobilgörgetés helyett órákat beszéltünk a nagymama vonalas telefonján a haverokkal”

jelentette ki a rendező a film kapcsán.

A történet szerint Eszter (Rujder Vivien) sikeres színésznő, aki egy kilencvenes években játszódó romantikus vígjáték főszerepét játssza a nőcsábász Bálint (Szabó Kimmel Tamás) mellett. A való életben azonban a szerelmespárt játszó két színész ki nem állhatja egymást. Eszter a forgatás végén váratlanul balesetet szenved és fejsérülése miatt amnéziába esik. És mintha ez nem lenne elég, kiderül, hogy a fejében összekeveredett a film története a valósággal: Eszter azt hiszi, hogy a kilencvenes években él, fodrász és a nagy őt keresve szerelmes Bálintba. Az orvosa (Pokorny Lia) előírja, hogy ebben a tudatban kell tartani, hogy az érzelmi stabilitása ne sérüljön. Ám idővel rájönnek, hogy sokkal nehezebb fenntartani a kilencvenes évek látszatát, mint azt elsőre gondolták. A helyzetet nem könnyíti meg az öntörvényű Bálint, valamint Eszter vőlegénye (Bányai Kelemen Barna), aki mielőbb szeretné visszakapni menyasszonyát és megtartani az esküvőjüket.

Exit mobile version