Januári programok az Agórában

Január 11-én szerdán 13 órakor ismét kinyílt az Agóra kapuja a tudományos kalandokra vágyó látogatók előtt. Az érdeklődőket kísérleti bemutatókkal, planetáriumi programokkal és az interaktív tér játékaival várják.

Az év első hónapján a hétvégi foglalkozásokon a gyerekek csörgő-zörgő hangszereket készíthetnek, megismerkedhetnek a WeDo Robotics 2.0 készlettel, és elsajátíthatják a programozás alapjait, de megtudhatják azt is, hogy hogyan tudnak alkalmazkodni az állandó télhez a sarkvidékeken élő állatok.

Fotó: Agóra Tudományos Élményközpont

PROGRAMOK:

2023. január 14., szombat 10:30-12:00

Kreatív tudomány: Hangszergyár

A játékos foglalkozássorozat keretében kéthetente szombaton érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

Készítsd el a saját csörgő-zörgő hangszereidet! A foglalkozáson egyszerű alapanyagokból állítunk össze hangkeltő eszközöket.

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

2023. január 14., szombat 11:00-12:30, 13:00-14:30

Családi foglalkozás a DigITérben

Találkoztál már humanoid robottal? Simogattál robotkutyát? Tudod, mitől lehet „okos” egy otthon? A DigITér Debrecen Digitális Élményközpont szombati programjain az érdeklődő családok, baráti társaságok megismerkedhetnek az informatika legújabb vívmányaival.  A másfél órás interaktív foglalkozás során néhány eszköz kipróbálására is lehetőség nyílik.

A DigITér az Agóra Tudományos Élményközpont első szintjén kapott helyet. A digitális központ programjai ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztráció – és visszaigazolás – után látogathatók. A foglalkozásokra a Programozd a jövőd! weboldalon keresztül lehet jelentkezni.

2023. január 15., vasárnap 10:30-11:30

Hétvégi tudomány: Robotika kicsiknek

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők az egyórás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Kíváncsi vagy hogyan gondolkodik egy mérnök és hogyan álmodik meg például egy felderítő járművet, amely bárhol bevethető? A gyerekek a foglalkozáson megismerkedhetnek a WeDo Robotics 2.0 készlettel, egy projekten keresztül elsajátíthatják a programozás alapjait és beléphetnek a felfedezések világába.

Ajánlott életkor: 8-12 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. Az egyórás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

2023. január 21., szombat 10:30-11:30

Hétvégi tudomány: Mágikus víz speciál

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők az egyórás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Mi történik, ha egy vízzel teli zacskót átszúrunk egy ceruzával? Hogyan juttathatunk át vizet egyik pohárból a másikba, anélkül, hogy átöntenék? Segíthet-e a víz megfordítani a dolgokat? Milyen gyorsan nyílhatnak ki a virágok víz hatására? Játékos kísérletek a vízzel.

Ajánlott életkor: 6-10 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. Az egyórás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

2023. január 21., szombat 11:00-12:30, 13:00-14:30

Családi foglalkozás a DigITérben

Találkoztál már humanoid robottal? Simogattál robotkutyát? Tudod, mitől lehet „okos” egy otthon? A DigITér Debrecen Digitális Élményközpont szombati programjain az érdeklődő családok, baráti társaságok megismerkedhetnek az informatika legújabb vívmányaival.  A másfél órás interaktív foglalkozás során néhány eszköz kipróbálására is lehetőség nyílik.

A DigITér az Agóra Tudományos Élményközpont első szintjén kapott helyet. A digitális központ programjai ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztráció – és visszaigazolás – után látogathatók. A foglalkozásokra a Programozd a jövőd! weboldalon keresztül lehet jelentkezni.

2023. január 28., szombat 10:30-12:00

Kreatív tudomány: Macik és pingvinek

A játékos foglalkozássorozat keretében kéthetente szombaton érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

A sarkvidékeken a havazás és a hideg mindennapos, de vajon hogyan és milyen módon tudtak alkalmazkodni az állandó télhez az ott élő állatok? Miközben a foglalkozáson elkészítheted a saját macidat vagy pingvinedet, számos érdekességet tudhatsz meg a zord időjárási körülményekhez jól alkalmazkodó állatokról.

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

2023. január 28., szombat 11:00-12:30, 13:00-14:30

Családi foglalkozás a DigITérben

Találkoztál már humanoid robottal? Simogattál robotkutyát? Tudod, mitől lehet „okos” egy otthon? A DigITér Debrecen Digitális Élményközpont szombati programjain az érdeklődő családok, baráti társaságok megismerkedhetnek az informatika legújabb vívmányaival.  A másfél órás interaktív foglalkozás során néhány eszköz kipróbálására is lehetőség nyílik.

A DigITér az Agóra Tudományos Élményközpont első szintjén kapott helyet. A digitális központ programjai ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztráció – és visszaigazolás – után látogathatók. A foglalkozásokra a Programozd a jövőd! weboldalon keresztül lehet jelentkezni.

2023. február 4., szombat 10:30-11:30

Hétvégi tudomány: A rejtőzködés mesterei

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők az egyórás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Hogyan változtatja színét a kaméleon? Miként rejtőzik a skorpióhal? Miről ismerhetünk fel egy levélfarkú gekkót? Hogyan olvad bele környezetébe egy 5 méteres zsiráf? Hogy tűnhet el szemünk elől a farkaspók? Egy állat túlélési esélyei növekednek, ha jól bele tud olvadni a környezetébe vagy ha hasonlít valamire, ami köztudottan veszélyes. Erre láthatnak példákat a foglalkozáson a gyerekek, miközben alaposan megtornáztatják szemünket a jól rejtőzködő állatok keresése közben.

Ajánlott életkor: 6-10 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. Az egyórás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

2023. február 4., szombat 11:00-12:30, 13:00-14:30

Családi foglalkozás a DigITérben

Találkoztál már humanoid robottal? Simogattál robotkutyát? Tudod, mitől lehet „okos” egy otthon? A DigITér Debrecen Digitális Élményközpont szombati programjain az érdeklődő családok, baráti társaságok megismerkedhetnek az informatika legújabb vívmányaival.  A másfél órás interaktív foglalkozás során néhány eszköz kipróbálására is lehetőség nyílik.

A DigITér az Agóra Tudományos Élményközpont első szintjén kapott helyet. A digitális központ programjai ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztráció – és visszaigazolás – után látogathatók. A foglalkozásokra a Programozd a jövőd! weboldalon keresztül lehet jelentkezni.

Exit mobile version