Jó hír: megvan a pénztárca. Rossz hír: üresen

A sértett egy debreceni sportszeráruházban elhagyta a pénztárcáját, amelyből ismeretlen tettes több tízezer forint készpénzt lopott el. Tanúkat keresnek.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettessel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a sértett még 2016. december 18-án 13 óra körül egy debreceni, Balmazújvárosi úti sportszeráruház parkolójában elhagyta a pénztárcáját, azonban azt később egy másik vásárló leadta a biztonsági szolgálatnál. A nő pénztárcájából ismeretlen tettes ellopott több tízezer forint készpénzt.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy az a vásárló aki a pénztárcát leadta az áruház biztonsági szolgálatánál, illetve aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Exit mobile version