Jogsi nélkül, ittasan rakta tetőre a kisbuszt

 

A 35 éves férfi április 30-án 23 óra körül rövid italozást követően döntött úgy, hogy egyik ismerősét Püspökladányból hazaviszi Sárándra. Beültek a kisbuszba, amit aznap vásárolt, és elindultak a 4-es számú főúton.  Menet közben a sofőr meg akart előzni egy kamiont, azonban a manőver közben elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett, nekiütközött a teherautónak, majd árokba csapódott, ahol a tetejére borulva állt meg a kisbusz.

A balesetben a jármű vezetője súlyos, míg utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök később gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt, aki beismerte, hogy valóban ittasan ült volán mögé, és azt sem tagadta, hogy soha nem volt jogosítványa. Tájékoztatta a nyomozókat továbbá arról is, hogy nemrégen sikeres KRESSZ vizsgát tett és szeretné a vezetői engedélyt megszerezni.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

(police.hu)

Exit mobile version