Tizennégy kar, több mint kétezer gólya, hatszáz szervező és megannyi élmény – lázasan készülődnek a szervezők az idei debreceni gólyatáborra.
– Nagy öröm, hogy idén jubilálunk, és ezt a fontos dátumot a 14 kar közösen teheti meg. A Debreceni Egyetem gólyatáborának talán az a legnagyobb előnye, hogy egy ismert és megbízható helyszínen, az egyetem területén rendezzük. Az elsőéves hallgatóknak, így már lehetőségük nyílik első perctől kezdve megismerkedni az egyetemi légkörrel – fogalmazott Bognár István Ádám, a DEHÖK elnöke.
A gólyatábor az év egyik legfontosabb hallgatói rendezvénye. Az ország legnagyobb gólyatáborának előkészítése már tavasszal elindult, a Hallgatói Önkormányzatok képviselői, tisztségviselői pedig júniusban elkezdték a gólyatábori csapatvezetők többlépcsős kiválasztását, a legrátermettebb szervezők keresését. Nyár elején már tudni lehetett, hogy kik azok a felsőbb éves hallgatók, akik a gólyák első, mérföldkőnek számító eseményén, a gólyatáborban segédkeznek. A DEHÖK idén is kiemelten figyelt a csapatvezetők, instruktorok felkészítésére, így augusztusban csapatépítő táborokat tartottak a 14 kar hallgatóiból álló vezetői teamnek.
A tábor programjai most is változatosak lesznek. A beiratkozás, tanulmányi, könyvtári és szaki tájékoztatók mellett a hallgatókra csapatépítő feladatok, nappali és esti vetélkedők, „légvárország”, sportprogramok, élményfürdőzési lehetőség, megannyi koncert és meglepetés vár, valamint zárásképpen az elmaradhatatlan borkóstolóval egybekötött tűzijáték az Egyetem téri szökőkútnál.
A gólyatáborba augusztus 19-ig jelentkezhetnek az érdeklődők ide kattintva.
További információ a DEHÖK Gólyatábor 2016 hivatalos facebook eseményen.
DEHDK PR-és Sajtóiroda- Sz.B.
Fotó: Szebellédi Soma
